Winkler Gyulát aggasztja, hogy Brüsszel elbánt az SZNT-vel

Aggasztja Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, hogy az Európai Bizottság elutasította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei által beterjesztett európai polgári kezdeményezés bejegyzését. A politikus azonban bízik abban, hogy az RMDSZ és partnerei által beterjesztett polgári kezdeményezés nem jut hasonló sorsra.

„Sajnálom, hogy az SZNT kezdeményezését elutasították, ugyanakkor aggaszt is Brüsszel álláspontja. Újból bebizonyosodott, hogy az uniós technikai apparátus a végsőkig küzdeni fog az őshonos etnikai kisebbségek jogainak uniós szintű felvetése ellen” – jelentette ki a maszol.ro-nak.

Winkler szerint az RMDSZ-nek sikerült már politikai áttörést elérnie az elmúlt hat évben ezen a téren, hiszen az Európai Néppárt legutóbbi kongresszusán alapdokumentumába foglalta az őshonos etnikai kisebbségek kérdését, de jogi téren az áttörés igen nehéznek ígérkezik.

Ennek ellenére az EP-képviselő optimista. Szerinte van esély arra, hogy az RMDSZ és partnerei által beterjesztett polgári kezdeményezést az Európai Bizottság bejegyezze. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ teljesen más jogi alapokra hivatkozva kér kisebbségvédelmi keretszabályozást az Európai Uniótól, mint az SZNT.

„Mi megkerestünk minden olyan uniós irányelvet, a lisszaboni szerződésben rögzített rendelkezést, amihez a kezdeményezésünket kapcsolni tudtuk. Az egyik hivatkozási alap a mi kezdeményezésünkben is a regionális fejlesztési politika, de ezen a téren is más fogódzókat kerestünk, mint az SZNT” – magyarázta.

Winkler tájékoztatása szerint várhatóan szeptember első felében kap választ az RMDSZ Brüsszeltől a bejegyzési kérelemre. Az Európai Bizottságnak a beterjesztés időpontjától számítva legtött hatvan nap „gondolkodási ideje” van.

 

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?