A delfinek is nevükön szólítják egymást

Azt már régóta sejtették a tudósok, hogy a delfinek füttyjelekkel hívják társaikat, de a skóciai St. Andrews Egyetem kutatása bebizonyította: a delfinek hasonlóan reagálnak nevük hallatán, mint az emberek.

Egy kísérlet során a tudósok felvették egy csapat palackorrú delfin füttyjeleit, majd ezeket visszajátszották nekik vízalatti hangszórókból. A tudósok nem csak a “neveket” játszották le, hanem az összes többi füttyjelet is, valamint más állatok hangját.

A kísérlet bebizonyította: a delfinek csak a saját, egyedi füttyszójukra reagáltak egyformán, visszhangozva az adott jelet. A kutatócsoport megállapítása szerint tehát a delfinek emberként viselkednek, hiszen amikor meghallják a nevüket, válaszolnak.

Az egyetem Tengeri Emlőskutató Egységének egyik tudósa, Dr. Vincent Janik a BBC-nek azt nyilatkozta: a delfineknek nagyon hatékony kommunikációs rendszert kell használniuk ahhoz, hogy el ne szakadjanak egymástól a tengerben, mert nincs vízalatti szaglásuk, amivel felismerhetnék egymást, és fészkük vagy barlangjuk sincs, ahová visszatérhetnek. Így elengedhetetlenek a füttyjelek.

A kutatócsoport szerint a jelenség, hogy néven szólítják egymást, elsőként tapasztalható állatoknál, habár korábbi kutatások szerint néhány papagájféle különböző hangokat használ társai megkülönböztetésére.

Sok tudós szerint a delfineket személyiséggel rendelkező lényeknek kell tekinteni, mert ezek a tengeri emlősök rendkívül intelligens és érzékeny lények.

Kimaradt?