Magyar orvosképzés Erdélyben – merre tovább?

Az erdélyi magyar orvosképzés volt a témája a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első napján a MISZSZ-sátor rendezvényének, ahol Szabó Béla professzor, tagozatvezető, Tubák Nimród, a Magyar Diákszövetség elnöke, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, szakmabeli és Brassai Attila professzor mint moderátor vázolta fel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a magyar nyelvű orvosképzés helyzetét.

Brassai Attila a beszélgetést megelőzően elmondta, hogy nem lesz olyan parázsvita, mint amilyet szerettek volna, ugyanis sem az egyetem vezetősége, sem a minisztérium, vagy a kormány képviselete nem tett eleget a meghívásuknak. Az egyetemen épp ezen a napon volt a felvételi vizsga, amit Brassai szerint érdekes módon minden évben más-más időpontban szerveznek meg, így a vezetőség a felvételire való hivatkozással marad távol.

Zakariás Zoltán az 1990-es események felelevenítésével kezdte mondandóját, felidézve, hogy amikor a rendszerváltást követően megalakult a magyar diákszövetség, több célt is kitűzött maga elé, többek közt demokratikus érdekérvényesítési feladatokat, párbeszédet a magyar oktatás érdekében a szaktárca, majd a kormány képviseletével, és mivel semmi sem valósult meg, ülősztrájkot szerveztek az egyetem folyosóin a magyar tanárok támogatásával. Hogy mi lett volna a tüntetés kimenetele, nem lehet már soha megtudni, ugyanis felülírták azt a március 19-20-i marosvásárhelyi események.

Az 1989-es változások 15 magyar diákot találtak a 150 közül az egyetemen, 90-ben is 30 százalék volt a magyarok aránya. Ezen szerettek volna változtatni. Kívülről nem befolyásolt korrekt felvételi rendszer bevezetését kérte a magyar diákszövetség és magyar nyelvű szakmai gyakorlatot, valamint paritásos, 50-50 százalékos tanári képviseletet. Érdekes, hogy több mint húsz év után is ugyanazok a problémák és bár a magyar hallgatók száma növekedett, az még mindig jóval kevesebb a fele-fele aránynál, a magyar oktatók száma is 32 százalék körüli, a vezetőségben is mindössze egyharmad a magyarok száma.

Hogy ki a hibás mindazért, ami történt, illetve nem történt meg? A diákság, aki passzív, vagy a régi oktatói gárda, aki hagyta, hogy ide jussanak? Talán a mai oktatói gárda, aki tehetetlen, vagy az RMDSZ, amely nem foglalkozott kellően az üggyel? Netán a civil társadalom vagy a sajtó? – sorakoztatta fel a kérdőjeleket Zakariás, aki szerint azonban csak akkor tehetők fel ezek a kérdések, ha közelebb vezetnek a megoldáshoz. A módszereket, amelyek a megoldást jelenthetik, három szempontból osztályozta: a tárgyalás módszere, a külső nyomásgyakorlásé és az ellenállás módszere. Ezt a hármat okosan kellene kombinálni, egységesen és összehangoltan eljárni.

Tubák Nimród diákszövetségi elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az, amit a román sajtóban nyilatkoztak a román oktatók és diákok, miszerint a magyar hallgatók nem is akarnak magyar nyelvű gyakorlatot, nem igaz. „Mi külön csoportokat szeretnénk. Szinte lehetetlen ugyanis a magyar elméletet a román nyelvű gyakorlattal összekötni” – mondta a Magyar Diákszövetség elnöke.

Végül Szabó Béla professzor, tagozatvezető ismertette a mai konkrét helyzetet, azt, hogy a magyar diáklétszám folyamatosan szorul vissza, mivel az újonnan létesített új szakok, a rövid távú oktatásban, ahol a hallgatók fele magyar ajkú, fel sem merül annak a alehetősége, hogy magyar tannyelvű képzést is indítsanak. Szabó professzor szerint, ami az egyetemen folyik, az nem csak az oktatás szinjén, hanem minden szinten fellelhető.

Hogy mi lesz a magyar orvos- és gyógyszerészképzés jövője, milyen megoldások, lehetőségek léteznek, vagy miképpen lehetne azt jobb irányba terelni, a beszélgetők nem találták meg a választ.  

Kimaradt?