Befejezte életét Az élet szép forgatókönyvírója

Elhunyt szerdán Vincenzo Cerami olasz író és forgatókönyvíró, aki gyakran dolgozott együtt Roberto Benignivel, és ő írta Az élet szép című Oscar-díjas filmje forgatókönyvét is.

Cerami 72 esztendős korában hosszú betegeskedés után hunyt el - jelentette az olasz média. Szicíliai szülőktől Rómában született. Az egyetemen Pier Paolo Pasolininek, az olasz filmes újhullám kiemelkedő alkotójának tanítványa volt. Később rokoni kapcsolatba is került vele: unokahúgát, Graziella Chiarcossit vette feleségül.

Első regényéből, amely 1976-ban jelent meg Egy egészen kicsi kispolgár címmel nagysikerű film készült az olasz filmlegenda, Alberto Sordi főszereplésével.

Cerami 1967-től kezdve több mint 40 filmet írt. Először 1988-ban, a Walter Matthauval forgatott A kis ördög című produkcióban dolgozott együtt Roberto Benignivel forgatókönyvíróként. Később a Tigris a hóban, a Pinokkió és végül Az élet szép című filmben is alkotótársa volt a színész-rendezőnek.

Az élet szép forgatókönyvéért Oscar- és Bafta-díjra jelölték, valamint elnyerte a David di Donatello-díjat.

Kimaradt?