Orvosolatlan oltásgondok: hiány és többszörös ár

 

Oltás nélkül maradtak a szülészetek?

Az Egészségügyi Minisztérium megkésett az oltóanyagok megvásárlásával, ezért az újszülöttek nem kapják meg a szükséges vakcinákat – írja a buzznews.ro.

16vaccincopilA tuberkulózis, tetánosz valamint a szamárköhögés csak néhány azok közül a betegségek közül, amelyeket a kisgyerekek megkaphatnak az oltások hiányában.

A kialakult helyzetben a szülőknek nem marad más választásuk, mint saját zsebből megvásárolni a vakcinákat.

A Tetaxim és a BCG szerekhez rendelés által lehet hozzájutni, áruk 150 lejtől kezdődik és elérheti a 300 lejt.

Jelenleg az országban 39 megye küzd az oltás-problémával. Kolozs megye két hete jelezte, a hiányt - a helyzetet azóta sem orvosolták.

A szülészetek képviselői szerint a gondokért az Egészségügyi Minisztérium a felelős, mert megkéstek a vakcinák beszerzésével.

A minisztérium szerint a szülészetek a felelősek, mert nem jelezték időben az oltóanyag készleteik hiányosságát.

{loadposition OTP}

Az eddigi ár többszörösébe kerülhetnek az oltások

Ősztől már importvakcinákkal kell beoltatniuk magukat azoknak, akik oltással tennék immunná szervezetüket, ugyanis a Cantacuzino intézet, már nem állítja elő ezeket – írja az Evenimetul Zilei.

Az influenza elleni védőoltásokat, csak külföldről lehet majd beszerezni, ezek viszont többe kerülnek a Cantacuzino által gyártott termékeknél.

Az intézmény újraszervezi a vakcinagyártással foglalkozó ágazatát, az intézkedés pedig az oltásgyártás szüneteléséhez vezetett.

A külföldről beszerzett vakcinák az eddigi ár háromszorosát is elérhetik.

Kimaradt?