Nagybányai lány lett a legszebb a siketek szépségversenyén

A 19 éves Kínál Tímea zsebelhette be a rangos Miss Deaf Europe elismerést Prágában, a kifejezetten siketek számára rendezett nemzetközi szépségversenyen. 

A Nagybányán született lány félévesen vesztette el a hallását, amikor az orvosok félrekezelték fülgyulladását.

Gyönyörű nővé cseperedve Magyarországon már két koronát is begyűjtött: februárban a Magyarországi Siketek 2013 Szépségkirálynője, majd májusban a Miss Brillance Silence 2013 címet is neki ítélte a zsűri. Előbbi győzteseként vehetett részt a nemzetközi döntőn, ahol összesen 47 ország – többek között az USA, Japán, Németország, Brazília, Ausztrália – legszebb siket lányai versenyeztek, estélyiben és fürdőruhában.

Ám a lányoknak ezúttal sem csak a szépségüket kellett bizonyítaniuk: Tímea például egy táncos bűvészmutatvánnyal szórakoztatta a zsűrit és a közönséget. Sorstársához, Weisz Fannihoz (21), a Miss International Hungary 2011 királynőjéhez hasonlóan ő is szeretné majd bebizonyítani, hogy egy „rendes" szépségversenyen, a hallók között is megállja a helyét.

Kimaradt?