EBESZ-képviselőkkel egyeztetett Borbély László Bukarestben

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőivel találkozott Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke hétfőn a parlamentben – tájékoztatott az RMDSZ sajtóirodája.

A román Külügyminisztérium, a Svájci Államszövetség Külügyminisztériuma és az EBESZ Konfliktusmegelőző Központjának szervezésében tartotta konferencián az RMDSZ politikai alelnöke az EBESZ meghatározó szerepét és jelentőségét emelte ki mind a nemzeti kisebbségek védelmével, mind pedig a konfliktusrendező mechanizmusával kapcsolatosan, az EBESZ-zónák területein.

Borbély László beszédében elmondta, hogy egy romániai erdélyi példával tudná a legjobban illusztrálni azt, hogy milyen fontos a dialógus, a nemzetközi szervezeteknek a befolyása, hiszen a romániai magyar közösség 1990 márciusában egy pogrom-kísérletet élt meg Marosvásárhelyen. A városban azok az erők, amelyek nem akartak demokratikus változásokat, interetnikai konfliktust robbantottak ki, amelynek hat halálos áldozata volt és több mint háromszázan megsebesültek. A 90-es évek közepén nagyon fontos volt az EBESZ kisebbségi jogokért felelős főbiztosának a szerepe, aki többször járt Romániában és ennek hatására is a román hatóságok lépésről lépésre el kellett fogadjanak bizonyos jogokat a magyar közösség számára – hangoztatta Borbély.

„Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet célja az, hogy Európa területén belül stabilitást és biztonságot biztosítson, Románia pedig határozottan támogatja a szervezet válságkezelő és békefenntartó terveit. A parlamenti diplomácia, amely lehet két-és többoldalú is, kiváló lehetőséget nyújt a konfliktusban levő felek közötti békés párbeszéd elindítására, különböző kommunikációs csatornák kiépítésére” – fogalmazott a politikus, aki beszédében az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének, a NATO-nak, az Európai Uniónak és az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének az interparlamentáris kommunikáció elősegítésére vonatkozó javaslatait is kiemelte.

A bukaresti konferencia központi témája az EBESZ közvetítői munkája a fennhatósága alá tartozó területeken, célja pedig felhívni a figyelmet az interparlamentáris dialógus fontosságára, amely  a konfliktuskezelés nélkülözhetetlen eszköze.

Kimaradt?