Dancs Annamari győzött a „celebek” fogathajtó versenyén (GALÉRIA)

Dancs Annamari nyerte vasárnap délután a harmadik Székely Vágta egyik kísérőprogramjaként megtartott hírességek fogathajtó versenyét – tájékoztattak a szervezők.

A Budapesti Operettszínház  művésze mellett Péter Szabó Szilvia, a Nox énekesnője, Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke és Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke indultak. A második helyen Demeter János végzett, a bronzérmes Nagy József lett.

A vasárnapi középfutamok után a Genovéva Lovarda jóvoltából díjugrató versenyt és bemutatót is tartottak. A díjugrató versenyen hatan indultak, a hetedik versenyző lova egy kisebb sérülés miatt végül nem indult a versenyen. A győztesek: I.Tamás Anita, II. Tamás Adrienn,  III. Gergely Dalma.

A pónifutamon három kis lovas vett részt Csíkszereda, Nyujtód és Gidófalva képviseletében. A pónifutamban egy kört, azaz 400 métert kellett futniuk az indulóknak. A harmadik helyen a 10 éves Antal Norbert, Nyujtód lovasa végzett, a második helyen Jancsó Tamás, 12 éves, Gidófalváról, a győztes pedig a csíkszeredai Kovács Attila lett, aki 13 éves.

Kapcsolódók

Kimaradt?