„Liviu Dragnea csalásra biztatott a referendumon”

Önfeljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) az államfő leváltására kiírt tavalyi referendumon elkövetett csalásokkal kapcsolatban Valer Marian szenátor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt Szatmár megyei elnöke, akit májusban kizártak a PSD-ből.

A jelenleg függetlenként tevékenykedő honatya szerint egykori pártfelettese, a szociáldemokraták főtitkára, Liviu Dragnea arra kérte a népszavazás előtt néhány nappal a PSD megyei vezetőit: győzzék meg – akár csúszópénzzel – a szavazókörzetek vezetőit, hogy a valós adatoknál nagyobb részvételt jelentsenek a Központi Választási Irodának (BEC). A cél az volt, hogy a részvétel elérje a népszavazás érvényességéhez szükséges 50 százalékos küszöböt.

Valer Marian beszámolt arról az ügyészeknek, hogy maga is részt vett Liviu Dragnea és a PSD több erdélyi megyei elnökének július 22-i találkozóján Szatmárnémetiben. A munkaebéd után a párt főtitkára megkérte meghívottjait, hagyják az asztalon a telefonjaikat, majd átvonultak egy kisebb terembe. Itt Dragnea bizalmasan arra kérte őket, járjanak közbe, hogy a szavazókörzetek vezetői a valós adatnál 25-tel nagyobb jelenlétről adjanak információkat kétóránként a BEC-nek.

Marian azt állítja, jómaga nem követett el bűncselekményt, mert nem teljesítette Dragnea utasításait. Ugyanakkor úgy tudja, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Radu Stroe jelenlegi belügyminiszter is hasonlóan járt el: a PNL megyei elnökeit győzködte, vegyék rá a szavazókörzetek elnökeit, hogy hamisítsanak adatokat.

Mint ismert, a DNA már tavaly bűnvádi eljárást indított Liviu Dragnea ellen az államfő leváltására kiírt tavalyi referendumon elkövetett esetleges csalásokkal kapcsolatban. A politikus korábban azzal védekezett, a szavazókörzetek egyetlen vezetőjével sem beszélt a népszavazás napján.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?