EMNT-pénzek: megfeddte beosztottját az OTP vezérigazgatója

Figyelmeztetést kapott a vezérigazgatótól az OTP Bank kolozsvári, főtéri fiókjának vezetője és egyik banktisztviselője, miután a maszol.ro révén Diósi László tudomására jutott, hogy a bankfiók alkalmazottai az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület számláit ajánlották fel mindazoknak az ügyfeleknek, akik adományokat szerettek volna utalni a magyarországi árvízkárosultaknak.

Erről a vezérigazgató tájékoztatta kedd délután a maszol.ro-t. Korábban Diósi László azt ígérte, el fog járni az ügyben, mert a beosztottjai hibáztak, amikor megsértették a banki titkokat. "Elszigetelt eset, ami Kolozsváron történt. Más fiókunknál ez biztos nem fordulhat elő" – magyarázta lapunknak Diósi, aki korábban kolozsvári beosztottjainak eljárását "helyi gerillaakciónak" nevezte.

Azt, hogy a banki alkalmazottak hibáztak, elismeri Csigi Levente, a Reconstructio Egyesület és az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke is, akit arra kért lapunk: magyarázza el, miként lehetséges szerinte, hogy a maszol.ro adományozó kedvű munkatársának azonnal az általa vezetett szervezet számlaszámát ajánlotta az OTP főtéri fiókjának alkalmazottja.

Mint megtudtuk, a banktisztviselő már csak azért is tévedett, mert a Reconstructio nem az árvízkárosultak számára gyűjt pénzt. „Mi általában gyűjtünk adományokat, különböző célokra, az EMNT az, amely kimondottan az árvízkárosultaknak gyűjt. De ha a maszol.ro munkatársa a bankban elmondta, hogy az árvízkárosultaknak szánja az összeget, akkor megnyugtatom, hogy a pénzét el fogjuk hozzájuk juttatni” – magyarázta.

Csigi a történtek előzményéről elmondta: mind az EMNT, mind a Reconstructio Egyesület kérvényezte korábban az OTP-nél, hogy gyűjthessen adományokat a bakszámlájára; az előbbi szervezet kérvényében pontosította azt is, hogy az árvízkárosultaknak gyűjtene. Az egyesület elnöke szerint ezt a pénzintézet jóvá is hagyta, és értesítette róla valamennyi fiókját.

Csigi tájékoztatása szerint az adományozás úgy történik, hogy az adakozó személynek a bankba betérve meg kell neveznie azt a szervezetet, amelynek a számlájára pénzt helyezne el. „Vagyis a főtéri OTP-sek ott hibáztak, hogy kérdezés nélkül felajánlották az EMNP és a Reconstructio számláit” – magyarázta.

Az egyesület elnöke szerint ez azért történhetett meg, mert már sokan adakoztak mindkét szervezet számára ennél a bankfióknál. „Túlbuzgó módon próbált segíteni az Apáczai Csere János Baráti Társaságon a banki alkalmazott, amikor kérdezés nélkül az EMNT számláját ajánlotta fel. De tényleg csak segíteni akart, hiszen sokan adakoztak már az EMNT-nek, tudta, hogy árvízkárosultaknak gyűjt” – fogalmazott Csigi. Arra azonban maga sem tudta a pontos választ, hogy a maszol.ro-nak miért éppen a Reconstructio számláját ajánlották fel ugyanarra a célra ugyanannál a bankfióknál.

Kapcsolódók

Kimaradt?