Az ásításhoz hasonlóan a taps is ragályos

Úgy gondolnánk, egy művészi előadás minősége a közönség tapsviharában mérhető le, de bizonyos elméletek szerint a taps – hasonlatosan az ásításhoz – ragályos, így mégsem mérvadó a közönség elégedettségét illetően.

A svéd Uppsala Egyetem kutatói a Journal of the Royal Society Interface folyóiratban publikálták kutatási eredményeiket, melyek értelmében csupán néhány „tapsolóra” van szükség ahhoz, hogy harsogjon a közönség – függetlenül az előadás minőségétől.

Elméletük szerint a tapsvihar vírusként fertőzi a közönséget, mivel önmagában is elégedettséget nyújt azok számára, akik tapsolnak, így az emberek szeretnek tapsolni. Kísérletükben bizonyos pontokon a közönségben beépített tapsolókat alkalmaztak, és azt tapasztalták, hogy a legunalmasabb előadást is heves tapsvihar kísérte, ha azok megadott időben és módszer szerint tapsoltak.

„Ez egy szociális nyomás, és minden embert érint. Ha elkezdenek tapsolni, az emberek úgy érzik, szégyenben maradnak, ha ők nem tapsolnak, vagy ha ezt nem is gondolják meg, akkor egyszerűen manipulálhatók” – mondta Richard Mann, a kísérletek vezetője.

A kutatók szerint a szociális hálók nyomására az embereket egyre inkább a nyájszellem vezeti: „Figyeljük meg, hogy az emberek legtöbbet azokról a témákról beszélnek, amik a legintenzívebben viharzanak a különböző hálókon. Ezek a tendenciák, a napi témák, erről pletykálkodnak, mert erről kell, és ugyanebből a szociális nyomásból táplálkozik ez a fertőzés is, mint a tapsolás”.

Kimaradt?