Felduzzasztották a népszámlálási adatokat

Politikai indítékokból felduzzasztották a román hatóságok a 2011-es népszámlálás végeredményét – vádol Székely István, az RMDSZ népszámlálási bizottságának korábbi vezetője. A politológust arra reagáltattuk, hogy az országos statisztikai intézet (INS) csütörtökön közzétett adatai szerint Románia állandó lakossága a népszámlálás idején 20,1 millió volt, vagyis egymillióval több, mint a tavaly augusztusban közzétett előzetes adat.

A számoklból az is kiderül, hogy Romániában a lakosság több mint hat százalékának (1 millió 237 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét. Az INS szerint Románia 20,1 milliós állandó lakosságából 1 millió 227 ezer 600 (6,1 százalék) vallotta magát magyarnak. A cenzuson kevesebb mint 19 millió lakos nemzetiségét jegyezték fel: ehhez a számhoz képest a magyarság részaránya 6,5 százalék, alig kisebb, mint a tíz éve regisztrált 6,6 százalék. Így abszolút értékben a romániai magyarok száma egy évtized alatt több mint 200 ezerrel csökkent.

„Románia lakosságának számát mesterségesen duzzasztották fel 20 millió fölé” – jelentette ki Székely István, aki szerint közel 1,2 millió személyt a lakossági nyilvántartási adatokból adtak hozzá a tavaly közölt adatokhoz. A politológus ezzel magyarázza azt is, hogy hirtelen megnőtt az ismeretlen nemzetiségűek aránya, a lakossági nyilvántartási adatokban ugyanis nem szerepel a nemzetiség.

Székely szerint ez az eljárás további kérdéseket vet fel, ugyanis a lakossági nyilvántartásban 23 millió személy szerepel. „Ha már hozzáadtak embereket az előzetes adatokhoz, akkor miért nem többet adtak hozzá, vagy miért nem kevesebbet? Miért csak egyeseket adtak hozzá?” – fogalmazott az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkár-helyettese.

A politológus a számok mesterséges felduzzasztását azzal magyarázza, hogy a román politikai osztályt traumaként érte az ország lakosságának húszmillió alá csökkenése. „Korábban is sejtettük, hogy mesterségesen segítenek egy kicsit ezeken az adatokon a népszámláskor. Az akkor kidolgozott módszertannal azonban, úgy látszik, nem tudtak eleget segíteni, ezért folyamodtak ehhez az eszközhöz, hogy utólag 1,2 millióval megtetézték az előzetes népszámlálási eredményeket” – magyarázta.

Székely István szerint a 6 százalék ismeretlen nemzetiségű személy között vannak magyarok is. „Elméletileg abban az 1,2 millióban, amennyivel megtetézték az előzetes eredményeket, vélhetően ugyanolyan arányban vannak magyarok, mint az országos arány. Ezért valójában több magyar él most jelenleg Romániában, mint a ma közölt hivatalos adat” – szögezte le a politológus.

Nem sikerült megszámolni 1 millió lakost

Tavaly februárban, a népszámlálás első részeredményeinek közzétételekor, az INS még 19 milliós állandó lakosságról beszélt, a magyarok száma pedig tízezerrel magasabb volt. Az intézet már akkor jelezte, hogy a népszámlálás során nem sikerült megszámolnia körülbelül egymillió lakost, és közölte, hogy az adóbevallási ívek, az egyetemek, a katonai intézmények és a börtönök adatbázisai segítségével pótolják a hiányos népszámlálási adatokat. Ezekben az adatbázisokban nem szerepel a nemzetiség.

A magyarság két megyében alkot többséget: Hargita megyében a lakosság 82,9 százalékát, Kovászna megyében pedig 71,6 százalékát teszik ki a magyarok. Jelentős magyar nemzetiségű lakossággal rendelkezik még Maros (36,5 százalék), Szatmár (32,7 százalék), Bihar (24 százalék) és Szilágy (22,4 százalék) megye.

Abszolút értékben Hargita megyében él a legtöbb magyar (257 707 fő), a második legnagyobb magyar lakossággal rendelkező megye Maros (200 858), a harmadik Kovászna (150 468). Ezek után következik Bihar (138 213), Szatmár (112 580), Kolozs (103 457) és Szilágy megye (50 177).

Romániában továbbra is a magyarság képezi a legnagyobb nemzeti kisebbségi közösséget. A második legnépesebb közösséget a romák alkotják, akik a lakosság 3,1 százalékát teszik ki. Számuk 621 ezer, ami növekedést jelent a tíz évvel ezelőtti 535 ezerhez képest.

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?