Még tart a székely zászló üldözése Háromszéken

Öt polgármestert perelt be az elmúlt napokban Dumitru Marinescu, Kovászna megye prefektusa amiatt, hogy a felszólítása ellenére sem távolították el a város- és községházákról a székely zászlót. 

A prefektus a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hétfőn Barót város, valamint Lemhény és Árkos községek polgármesteri hivatalát perelte be a székely zászló kitűzése miatt, májusban pedig a kézdivásárhelyi és a kökösi polgármesteri hivatalt hívta perbe ugyanezért. A prefektus szerint az általa korábban felszólított polgármesterek közül a csernátoni, a gelencei, az ozsdolai, a vargyasi  és a kovásznai eltávolította a székely zászlót a hivatal homlokzatáról.

"Állok elejébe"

Máthé Árpád, Árkos polgármestere a maszol.ro-nak kijelentette: áll elejébe a pernek, a székely zászlót nem hajlandó eltávolítani a községházáról. „A prefektus személyesen szólt, hogy perhez kénytelen folyamodni, mert a sorozatos felszólításoknak nem tettem eleget. De valahogy úgy éreztem, ezt nem meggyőződésből, hanem politikai nyomásra és hivatali kötelességből teszi” – magyarázta az elöljáró.

A polgármester arra utalt, hogy a kormány megbízottjaként Dumitru Marinescu a kormány elvárásának tesz eleget. Emlékeztetett arra, hogy korábban Kovászna megye RMDSZ-es prefektusa is kénytelen volt hasonló módon eljárni magyar önkormányzati vezetők ellen.

Máthé Árpád mindazonáltal fenntartja: a törvény nem tiltja a székely zászló kitűzését. „Az előző prefektus is azzal érvelt, hogy ami nincs szabályozva, az tiltott Romániában. Az én érvelésem szerint amit a törvény nem tilt, azt szabad” – fogalmazott a polgármester, aki egyébként emlékeztette Dumitru Marinescut arra, hogy a szabad szimbólumhasználat a módosított alkotmány tervezetébe is bekerült.

A prefektus március elején kilenc településnek adott egyhetes haladékot a zászló eltávolítására. Dumitru Marinescu azokra a jogszabályokra hivatkozott, amelyek előírják, hogy a polgármesteri hivatalokra az ország és az Európai Unió zászlaja mellett a területi egységek saját - hivatalosan elfogadott - jelképei tűzhetők ki. A hatóságok korábbi érvelése szerint a Székelyföld nem képez területi egységet, a székely zászlót pedig Kovászna megyében nem fogadták el a megye hivatalos jelképének.

A prefektus utalt arra, hogy nem szerepel a felszólítottak listáján Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala, és a Kovászna Megyei Tanács, mert ezeket az intézményeket már korábban beperelte a prefektusi hivatal.

A székelyzászló kitűzése miatt indított korábbi perek közül az uzoni ősszel folytatódik a Brassói Táblabíróságon. Jogerős ítéletben érvénytelenítette viszont a táblabíróság a Kovászna megye zászlójáról hozott önkormányzati határozatot. A megyei jelkép az egykori Háromszék vármegye címerének a kis mértékben módosított változata. A prefektus fő kifogása az volt, hogy Romániában nem rendelkezik jogszabály megyei zászló elfogadásáról, a megyéknek tehát csak címerük lehet.

Kapcsolódók

Kimaradt?