Megnyitották a Transzfogarasi átjárót a forgalom előtt

Július elseje és október 31. között nyitva lesz a közlekedés előtt a Transzfogarasi átjáró, azaz a 7C jelzésű országút, amely Argeş megyét Szeben megyével köti össze – tájékoztat a Mediafax.

Az Országutak és Autópályák Országos Vállalata (CNADNR) felkéri a sofőröket, hogy az útszakasz veszélyessége miatt tartsák be a közlekedési táblák által előírt szabályokat.

Az átjáró több szakaszán fennáll a sziklaomlás veszélye, emiatt nem tanácsos a kocsival megállni.

Továbbá figyelmeztetnek, hogy a Bâlea-vízesés környékén, az 56+600 kilométer és a 130+800 kilométer közötti szakaszon éjjel, azaz 21 és 7 óra között, tilos közlekedni.

Tekintve, hogy a 90 kilométer hosszúságú út a Fogarasi-havasok központi részén keresztül észak-déli irányban köti össze Szeben és Argeş megyét, 2042 méter magasságig vezetve fel, évente csak négy hónapig áll nyitva a közlekedés előtt.

Kimaradt?