Szinte lehetetlen puskázni az érettségin

Közepesen nehéznek ítélték a maszol.ro által kérdezett székelyföldi diákok hétfőn a romány nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsga tételeit. Újdonság, hogy idén a reál és a humán osztályos végzősök eltérő tételeket kaptak.

A kétféle tétel struktúrájában megegyezett, ám míg az elméleti humán osztályok végzőseinek és a pedagógusnövendékeknek egy nehezebb kategóriájú irodalmi mű – Mihail Sebastian: A baleset – egy részletét kellett elemezniük, a szakmai és reál osztályosoknak egy fokkal könnyebb – George Călinescu: A fekete komód – írás jutott.

A legtöbb, Csíkszeredában megkérdezett diák 5-ös, 6-os osztályzatra számít. Arról, hogy nehéz volt-e a román írásbeli, megoszlik a véleményük.

“Az első kérdés? Tippelgettem…”, válaszolta a maszol.ro kérdésére Kopacz Szilárd, a Márton Áron Gimnázium diákja, amikor a főbejárat lépcsőjénél faggattuk. A második tétel, amelyben egy példaképről kellett fogalmazást írniuk nem több, mint 300 szóban, szerinte jól ment: több, mint 150 szóban beszélt a témáról. A harmadik tételnél Kriptókirály s a lapp Enigélt választotta, de mivel felkészüléskor nem olvasta újra a verset, ezért emlékezetből próbálkozott. Mivel az első és a második tételt alaposan kidolgozta, szerinte mindenképpen megkapja az átmenő ötöst.

“Könnyen ment. Legalábbis annak, aki tanul, könnyű”, mondta Gerţui Robert, a Kájoni János Közigazgatási Iskolaközpont diákja. Úgy vélekedett, az összes tételhez hozzá tudott szólni, ezért jól sikerült a vizsgája. Számára a második tétel volt a legkönnyebb, a példakép fontosságáról írt rövid fogalmazást. A hatost mindenképpen megkapja – jelentette ki.

Nagyon nehéznek tűnt a hétfői vizsga a csíkszeredai P. Botondnak a Venczel József Iskolaközpontból, aki szerint az idei érettségit egyetlen kidolgozott tétellel mindenképpen elbukta. "Még másfél óra van hátra a vizsgából, de én eljöttem, mert fölöslegesnek láttam ott ülni, ha úgysem megy...” – válaszolta faggatózásunkra.

Egy székelyudvarhelyi lány egyébként kérvényezte, hogy egészségügyi okokból a marosvásárhelyi kórházban tehesse le a vizsgáit. Egy borszéki, mozgáskorlátozott fiú pedig kerekesszékkel és egy kísérőszeméllyel érkezett az írásbelire. A megyéből összesen 2805 diák iratkozott be az érettségi első írásbeli vizsgájára, közülük 2053-an magyar anyanyelvű tanintézet végzősei.

Kamerák szinte mindenütt

Az írásbeli vizsgák rendkívüli biztonsági intézkedések közepette zajlanak. Valamennyi vizsgaközpontot teljesen bekamerázták, és a puskázáson kívül a korrupciógyanús helyzeteket is figyelik. A tanügyminisztérium idén interneten és telefonon is fogadja a jelentéseket az esetleges csalásokról.

A hétfő déli adatok szerint két Temes megyei és egy Beszterce-Naszód megyei diákot zártak ki a vizsgáról, mivel magukkal vitték a mobiltelefonjukat a vizsgaterembe. Hargita megyében egyetlen incidensről tudnak: egy gyergyószentmiklósi érettségizőnél találtak egy lepecsételetlen piszkozatlapot – mondta a maszol.ro-nak Görbe Péter tanfelügyelő, az érettségi bizottság tagja.

A vizsgaszabályzat értelmében ők nem is folytathatják az érettségizést, legközelebb jövő nyáron próbálkozhatnak újra. A tavaly országosan mintegy 120 diákot zártak ki a román írásbeli vizsgáról, legtöbbjüket puskázáson érték tetten.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?