A csehek züllöttebbek a magyaroknál és a románoknál is

Csehország lakosai a leginkább kicsapongók az egész világon – derül ki a Bloomberg ügynökség felméréséből: élen járnak az alkoholfogyasztásban, dohányzásban, kábítószerhasználatban és a hazárdjátékokban. Románia középmezőnyben topog.

A statisztika alapját a 15 éven felüli lakosság éves alkohol- és cigaretta-fogyasztása, az amfetamin, marihuána, kokain, extasy és ópiátok éves fogyasztása, valamint a hazárdjátékok GDP-hez mért éves forgalma adta.

Az egyes kategóriákban legmagasabb értéket elért ország 25 pontot kapott, a legalacsonyabb nullát. A többi ország a 25 pontos skála alapján százalékarányosan foglalta el a helyét a listán. A végső pontszámot a négy kategóriában elért pontszámok összege adta. A listára csak azok az országok kerültek fel, melyeknek van statisztikájuk mind a négy vizsgált területen.

Csehország összesen 64,5 pontot szerzett, aránylag nagy lemaradással, 58,8 ponttal Szlovénia a második. A harmadik helyet 55,8 ponttal Ausztrália szerezte meg. A négy értékelt kategória egyikében sem „nyertek” a csehek: alkoholfogyasztásuk a negyedik, a drogfogyasztásuk a hatodik, a dohányzás kategóriájában a kilencedik helyen végeztek, a hazárdjáték forgalma pedig a 12. helyre volt elég a listán. A kábítószeres alkategóriában azonban két tekintetben is az élen vannak: ők fogyasztják a legtöbb marihuánát, és az extasy-fogyasztásban Ausztrália mögött a második helyen állnak.

A statisztikák szerint a legtöbb alkoholt Fehéroroszországban isszák, a legkevesebbet Libanonban. A legnagyobb bagósok a bolgárok, a legkevésbé Zambiában cigarettáznak. A kábítószer Izraelben a legelterjedtebb, az örményeknél, a románoknál és az albánoknál viszont ez nem jellemző. A hazárdjáték területén a legtöbb pénz a Fülöp-szigeteken forog, a legkevesebb Salvadorban, Guatemalában és Oroszországban – itt azonban illegális a hazárd.

Az 57 országot áttekintő listán Románia a 28. helyet foglalja el, a szomszédos államok mind megelőzik:  Bulgári az ötödik, Ukrajna a tizenharmadik, Magyarország pedig a huszonegyedik legzüllöttebb ország a felmérés szerint.

Kimaradt?