Szent László Napokat tartottak Nagyváradon (GALÉRIA)

A Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok rendezvénysorozata révén felpezsdült az élet a hétvégén a Körös-parti városban. Kulturális és szórakoztató rendezvények egész sora várta az érdeklődőket, hogy méltó módon emlékezzenek meg a várost alapító Szent László királyról és koráról – tájékoztattak vasárnap a szervezők.

A Szent László Egyesület, továbbá tizenegy társszervező és tizenhét partnerszervezet által összeállított igényes program kicsalogatta a váradiakat a rendezvény fő helyszíneire – a Rhédey kertbe, a Partiumi Keresztény Egyetem termeibe, a Moszkva Kávézóba, a Góbé Csárdába és a többi helyszínre. Ugyanakkor sokan érkeztek a határon túlról, valamint Erdély más városaiból is a rendezvénysorozatra.

Péntek kora délután a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar toborzójával indult a programsorozat, majd jelzésértékűen, a Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott. Az ünnepélyes megnyitóra megtelt a Partiumi Keresztény Egyetem és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös székházának díszterme, ahol a díszvendégek és a váradiak közösségében a főszervező, Zatykó Gyula és a házigazda, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepélyes keretek között megnyitotta a három napos rendezvénysorozatot.

Ezzel egyidőben benépesült a Rhédey kert (mai nevén Bălcescu park): kézművesek tucatjai kínálták szebbnél szebb portékáikat az érdeklődőknek, valamint Seprődi József Kis-Küküllő menti borász borkóstolóján vehettek részt az érdeklődők. Az esti Rúzsa Magdi-koncerten mintegy hatezren voltak jelen. A koncertet megelőzően Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője „Jó estét Nagyvárad, jó estét Szent László városa!” szavakkal üdvözölte a közönséget és azt hangsúlyozta: a rendezvény hagyományteremtő céllal került megszervezésre, és remélhetőleg olyan sikertörténete lesz, mint amilyen az Erdély többi nagyvárosaiban megrendezett magyar kulturális napoknak.

Szombaton főzőversennyel, gyermekprogramokkal, Szent Lászlóról és koráról szóló előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, kvízvetélkedővel, komolyzenei koncerttel folytatódott a program, párhuzamosan több helyszínen. Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi a Nagyváradról elszármazottak találkozóján az érdeklődők, ahol közel száz – külföldről, illetve Erdély más városaiból hazatérő – vendéget köszönthettek a szervezők. Az sem unatkozhatott, aki turistaként érkezett Szent László városába, ugyanis magyar és román nyelvű idegenvezetéssel ismerhették meg a várost, illetve a nagyváradi várat.

A Szigligeti Színház emeleti előcsarnokában egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját. A nagy érdeklődés mellett zajló zenés születésnapi köszöntő a nosztalgia jegyében telt, a hálás közönség fáradhatatlan vastapssal köszöntötte fel a 85. életévét betöltő Szabó József Ódzsát.

A Rhédey kertben zajló egész napos programok során a felnőttek és a gyerekek egyaránt megtalálhatták a számukra érdekes programot. A helyszín egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol gondtalanul lehetett nemezelni, szövőszékben szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. Képzett pedagógusok és önkéntesek foglalkoztak a gyerekekkel, olyan ötletes, a kézügyességet is fejlesztő foglalkozásokkal készülve, amelyek őseink mesterségét és tudását idézték. Játékos formában Szent László alakját és korát, illetve a lovagkirályhoz fűződő legendákat is felelevenítették.  

Egy fura szerkezet is megtekinthető volt: a meseszekér. Ezt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő hivatalosan, de minden formalitást mellőzve avatta fel, aki a Partitipatio Alapítvány révén anyagilag támogatta a Székelyföldi Legendárium csapatát a meseszekér kivitelezésében. Az este során a debreceni Csokonai Színház, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház művészei léptek fel egy fergeteges komédiával, valamint operettslágerekkel.  

Az operettest keretében fellépő Bódi Marianna (szoprán), Haja Zsolt (bariton), Böjte Sándor (bariton), Balla Melinda (szoprán) nem okoztak csalódást a közönségnek: látványos táncelemekkel ötvözött igényes műsoruk nagy sikert aratott. 

Kimaradt?