Nincs elég óvodás Hargita és Maros megyében

Számos óvodai hely maradt üresen Hargita és Maros megyében az iratkozások után. Mivel a helyek nem teltek be, Hargita megyében a három éven aluli gyermekeket is felveszik az oktatási rendszerbe. A tanfelügyelőség maga hozott egy erre vonatkozó rendeletet. A nyár folyamán is folyamatosan lehet iratkozni.

„Azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok intézményben maradnak fenn üres helyek az óvodákban, és akkor a vezető tanács úgy döntött, hogy azok a gyerekek, akik szeptember s december között töltik a három évet, az óvodában fennmaradt üres helyekre beiratkozhassanak” – nyilatkozta Waczel Ferenc, humán erőforrásokért felelős Hargita megyei tanfelügyelő.

Mivel idén azok is távoztak a napközikből és óvodákból, akiket tavaly még nem akartak előkészítő osztályba íratni 9500 hely ürült meg Hargita megyében. Ebből az iratkozás végéig csak kilencezret foglaltak el, így nagyjából 500 hely maradt, amire a nyár folyamán lehet jelentkezni. Maros megyében a nagyobb városok óvodáiban június 21-ig a helyek beteltek.

„A municípiumok szintjén messze meghaladjuk a megengedett gyereklétszámot, de ez általában minden évben így szokott történni. Ez fogható arra is, hogy legtöbb municípium körüli kis faluból vagy vidékről a szülők, mivel bent dolgoznak a városban inkább behozzák a gyerekeiket” – mondta Haller Katalin, az óvodákért felelős Maros megyei tanfelügyelő.

A nagyobb városokban éppen ezért nem ritka a 25-30 gyerekkel működő óvodai csoport. Ez a megengedettnél tízzel több gyereket jelent minden csoportban. Emiatt vannak olyan falvakbeli óvodák, ahol a kevés jelentkező miatt veszélybe kerülhet a magyar csoport működése. Maros megye szerte a helyek közel 20%-a maradt üresen. Ezekre a nyár folyamán és szeptemberben is lehet jelentkezni

Kimaradt?