MPP: nem lehet román belügy a régiósítás

A régiók kialakítása nem lehet Románia belügye az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények miatt - jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.

Az MPP-nek a sajtótájékoztatóról kiadott közleménye szerint Biró Zsolt azért sem tartja elfogadhatónak, hogy Románia belügyeként tekintsenek a közigazgatási régiók kialakítására, mert a kérdés érinti az erdélyi magyarságot, „a romániai magyar közösség sorsa pedig a Magyarország és Románia között megkötött államközi együttműködés részét is képezi".

Biró Zsolt ütemterv elkészítését javasolta „a magyarság szempontjából hátrányos, akár végzetes adminisztratív átszervezéssel" szembeni fellépésre. „A nemzetközi lobbytevékenység mellett fokozni kell a hazai közvélemény érzékenységét. (...) A lehetséges tüntetések megszervezése mellett a polgári engedetlenség eszközétől sem kell visszariadni" - idézte az MPP közleménye Biró Zsoltot.

Az MPP elnöke nyugtázta, hogy a régiósítás kérdésében hasonló szellemben nyilatkoztak az RMDSZ és az EMNP vezetői is.  „Világos, hogy ebben a kérdésben csakis együttes erővel érhetünk el eredményt" - hangsúlyozta Biró Zsolt.

Kimaradt?