Párttársai is bírálják Liviu Dragnea régiósítási elképzeléseit

Egyre elégedetlenebbek a polgármesterek és a megyei tanácselnökök a kormány régiósítási elképzeléseivel. A közigazgatási átszervezés levezénylésével megbízott Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes eljárását a pártjához tartozó önkormányzati elöljárók is bírálják.

Dumitru Buzatu Vaslui megyei szociáldemokrata tanácselnök a Digi24 televízióban nyíltan bevallotta, hogy nem ért egyet a közigazgatási reformmal. Szerinte az erről szóló közvita is zavaros. „Mindenki elmondja, hogyan képzeli el a régiókat, de nem áll össze a kép. Pedig rendkívül bonyolult problémákkal szembesülünk” – jelentette ki.

Buzatu bírálta Liviu Dragneát, mert szerinte a kormányfőhelyettes erőltetett ütemben akarja végrehajtani a közigazgatási átszervezést. Gondnak nevezte, hogy az önkormányzati tisztségviselők nem tudják, miről szól valójában a közvita, ugyanis nem vázoltak fel számukra egy konkrét elképzelést, amelyről véleményt mondhatnak.

Hasonlóan nyilatkozott Culiță Tărîță Neamț megyei tanácselnök is. A politikus nem ért egyet azzal, hogy a kormány parlamenti előtti felelősségvállalással kívánja elfogadtatni a közigazgatási reform tervezetét. „Ez a kérdést százszor is át kell gondolni. Nem támogatom a régiósítást, mert nem tudom elfogadni, hogy egyesek érdekei szerint szabdaljuk fel az országot” – jelentette ki.

Kimaradt?