Meghalt a világ legidősebb embere

116 éves korában elhunyt a japán Kamato Hongo asszony, akit a világ legidősebb embereként tartottak számon. Az idős hölgynek hét gyereke és huszonhét unkája van. Hongo asszony halála után az elsőséget szintén japán hölgy vette át, ő azonban csak 114 éves. Szakértők szerint a japánok elsősorban étrendjük miatt számíthatnak hosszabb életre. A japán konyha szinte kizárólag halból, zöldségekből és rizsből áll.

Hosszú életének titka családja szerint az volt, hogy nyugodt és boldog életet élt. Ehhez járul hozzá Hongo asszony étrendje: szójából készült misó levest, és zöldségeket fogyasztott. Unokái elmondása szerint soha nem dohányzott, bár kilencven éves korában inni kezdett - tudósít a BBC News.

A japán hölgyet egy ideje már ágyhoz kötötte kora. Unokái elmondása szerint utolsó éveire az alvás vált kedvenc időtöltésévé, gyakran két napig is képes volt aludni.

Gazdasági szakértők szerint az, hogy a japánok egyre hosszabb ideig élnek, néhány éven belül  komoly válságba sodorhatja a japán társadalombiztosítási és nyugdíjrendszert.

Az egyáltalán nem meglepő, hogy Hongo asszony halála után ismét japán a világ legidősebb embere: Mitojó Kawate asszony Hirosimában él, és még csak 114 éves.

Kimaradt?