Az eddigi feltételek mellett hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet Romániában

Meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Romániában, és az erre vonatkozó kormányrendelet a korábban megállapított előírásokat tartalmazza majd, nyilatkozta csütörtökön Nicolae Ciucă ügyvivő miniszterelnök, írja a Hotnews.ro.

Ciucă azt is bejelentette, hogy csütörtök délután ülésezik az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU), de hozzátette, hogy az ügyvivő kormánynak nem áll módjában túl sokat változtatni a korábbi kormányhatározatok tartalmán.A kormány legutóbb november 12-én döntött attól, hogy 30 nappal meghosszabbítja a vészhelyzetet Romániában a koronavírus-járvány miatt.

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője korábban azt nyilatkozta a Digi24-nek, hogy nehéz időszak következik, fennáll a veszélye annak, hogy január-februárban ismét megugorjon a fertőzöttek száma, ezért felmerül a szigorítás a vészhelyzet meghosszabbításakor. Azt azonban leszögezte, hogy országos vesztegzárat nem terveznek bevezetni.

Kapcsolódók

Kimaradt?