A PSD szerint kampányfogás Iohannis részéről, hogy újra megnyittatná a piacokat

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azzal vádolja a jelenlegi kormányt, hogy a piacokat „kampányjelleggel, éppen a választások előtt nyitja meg”, és bírálja az erről szóló döntést bejelentő Klaus Iohannis államfő gesztusát.

„Iohannis már-már a kalapját is meglengette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megnyitja a piacokat. Ahogy tette az iskolákkal és az éttermekkel is. Megvetéssel megnyitják, hogy majd újra bezárják azokat! Iohannis szándékosan elfelejtette, hogy Orban (majdnem 20 nap után) megtámadta a parlamentben elfogadott törvényt, amellyel biztonságosan újranyitottuk volna a piacokat” – jelentette ki a pártelnök.  

Ciolacu szerint „sunyi döntés” a piacok és vásárcsarnokok megnyitása, hozzátette, pártja már november 12-én elküldte a jogszabályt az elnöki hivatalnak, éppen ezért nem tartja elfogadhatónak, hogy azt nem hirdette ki az államfő.

„Ha valamit a PSD csinál, akkor nem jó, ha a PNL-től származik – csodálatos! Ez a liberálisokra jellemző cinikus gesztus, amely csúfot űz azokból, akik hetekig dermedtek a hidegben, csak azért, hogy Iohannis otromba gesztusokat tegyen a kampányban. Biztos vagyok benne, hogy a románok megértették ezt, és nem fognak már lenyelni több ehhez hasonló választási szemetet! PS: Ha már úgyis Bákóban van Iohannis, hogy szalagot vágjon egy olyan projekt kapcsán, amit a PSD kezdeményezett, megpróbálhatná felavatni azt az úgynevezett moduláris kórházat, amelyre Orban hárommillió eurót költött, s amely az első esőzéskor leereszkedett” – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Ciolacu.

Klaus Iohannis elnök szerdán jelentette be, hogy a közelmúltban jelentősen csökkent az új koronavírusos megbetegedések száma, így a hét végétől ismét megnyitják a piacokat

Kapcsolódók

Kimaradt?