A háromszéki önkormányzat kénytelen állni a szociális rendszerben dolgozók bérét
A kormány becsapta a megyei tanácsokat és a szociális és gyermekvédelmi rendszerben dolgozókat: azt ígérték, megoldják a fizetés nélkül maradt személyzet problémáját, ám nem tettek semmit ennek érdekében, mutatott rá Tamás Sándor.
A háromszéki önkormányzat elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: mivel a kormány nem teljesítette törvényes kötelezettségét, a megyei tanács átszervezte költségvetését és három millió lejt utalt a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak, hogy ki tudja fizetni az 581 alkalmazott elmaradt októberi bérét.
Tamás Sándor emlékeztetett, hogy a 2013/103-as kormányrendelet egyértelműen megállapítja, hogy a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok fenntartását 90 százalékban a kormány és 10 százalékban a megyei tanácsok kell biztosítsák. Ezt az előírást azonban soha nem tartották be a kormányok, a háromszéki önkormányzat minden évben többet fizetett.
A tanácselnök szerint az idei országos költségvetés 50-50 százalékban állapította meg a kormány és megyei tanácsok hozzájárulását a júliusi költségvetés kiigazításig, ám akkor sem rendezték a helyzetet. Háromszéken idén a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság fenntartását 75 százalékban fedezte a megyei tanács és csupán 25 százalékban a kormány.
Hozzátette: a kormány országos szinten 850 millió lejjel tartozik a szociális és gyermekvédelmi rendszernek, ez az összeg Kovászna megyében 11,2 millió lejre rúg. Országos szinten mintegy 40 ezer alkalmazott maradt fizetés nélkül, ez Háromszéken 581 alkalmazottat jelent, akik még nem kapták meg az októberi bérüket sem.
Tamás Sándor rámutatott: ha a kormány már az év elején leszögezi, hogy csupán ennyivel járul hozzá a rendszer fenntartásához, akkor a megyei önkormányzat is eleve nagyobb kiadással tervez. A gond az, hogy év végén már nem tudják úgy átalakítani a költségvetést, hogy a problémát maradéktalanul meg tudják oldani. A ma utalt három millió lejen kívül a novemberi és decemberi fizetésekre még mintegy hat millió lejre lenne szükség.
Tamás Sándor kiábrándultan állapította meg, annak ellenére, hogy nemrégiben találkoztak a pénzügyminiszterrel, aki megígérte, hogy a novemberi költségvetés-kiegészítéskor megoldják a finanszírozás problémáját, nem tartotta be a szavát. A kedden este megjelent költségvetés-kiigazításban ugyanis nem szerepelnek a szociális és gyermekvédelmi rendszer finanszírozásához szükséges összegek.
„Huszonkét éve dolgozok a rendszerben de ilyen még nem történt, mint idén. A kormány felelőtlenül kezeli a helyzetet” – állapította meg Vass Mária. A Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője rámutatott: 581 alkalmazott, több mint 1000 ellátott személy és 33 program került veszélybe, mivel a kormány nem teljesíti a törvényes kötelezettségét.
Vass Mária megköszönte az összes kollégájának, hogy türelemmel várták a megoldást, amely most a háromszéki önkormányzattól érkezett, amely biztosítja az elmaradt októberi fizetésekhez szükséges pénzt. A háromszéki alkalmazottak várhatóan jövő héten kapják meg a béreiket.