FRISSÍTVE - Kórházba szállították Böjte Csabát: „Azt mondják, hogy stabil az állapotom”

FRISSÍTVE: Egy budapesti kórházba szállították a koronavírussal fertőzött Böjte Csabát – írta meg közösségimédia-oldalán Frigyesy Ágnes Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, fotóriporter, a Budapesti Székely Kör elnöke. FRISSÍTÉS: Facebook-oldalán közölt részleteket állapotáról Böjte Csaba, miután bejárta a sajtót a hír, hogy kórházban kezelik. „Istennek legyen hála azt mondják, hogy stabil az állapotom, én is jól érzem magam, biztonságban” – írta.

A hírt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, közleményt még nem adtak ki a ferences szerzetes egészségi állapotának alakulására.

Mint arról beszámoltunk, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke hétfőn számolt be saját Facebook-oldalán arról, hogy megfertőződött a koronavírussal. Akkor azt írta, erős köhögést tapasztal, ami nem tenné lehetővé, hogy egy egész órás szentmisét megtartson, emellett fáradtnak érzi magát.

FRISSÍTÉS: Facebook-oldalán közölt részleteket állapotáról Böjte Csaba, miután bejárta a sajtót a hír, hogy kórházban kezelik. „Istennek legyen hála azt mondják, hogy stabil az állapotom, én is jól érzem magam, biztonságban. Imádkozom mindazokért kik gondoskodó szeretettel a betegek mellett állnak!” – írta.

„Sokan kérdezik, hogy a Megváltónk által meghirdetett szeretet parancs hol van a mai társadalomban? Egy ilyen fellengzős kérdésre, csak annyit mondok, hogy közegészségügy, de mondhatnák közoktatást is, vagy közbiztonságot is, közvilágítást és még sok életünket meghatározó Krisztusi szeretet parancsból kinőtt kezdeményezésre!” – osztotta meg gondolatait Csaba testvér.

Istennek legyen hála azt mondják, hogy stabil az állapotom, én is jól érzem magam, biztonságban. Imádkozom mindazokért...

Posted by Böjte Csaba on Thursday, 19 November 2020

(Címlapfotó forrása: Böjte Csaba személyes archívuma)

Kapcsolódók

Kimaradt?