Temesváron megtelt a hullaház, hűtőkocsit helyeztek üzembe a CFR stadionnál

Mivel saját hullaházuk már megtelt, a temesvári  Victor Babeș és CFR kórházak - New York-i mintára - hűtőkonténerben tárolják koronavírusos szövődményekkel elhunytak holttestét. A hűtőkocsit a helyi CFR stadion területén üzemelték be, a hozzátartozókat is ide várják azonosítani az elhunytat.

Amint az Opinia Timisoarei című helyi lap alábbi videóriportjában Cristian Oancea, a Victor Babeș egyetemi kórház menedzsere elmondta, bár kegyetlennek tűnik, a körülményekhez képest ez bizonyult a legjobb, legcivilizáltabb megoldásnak.

 

A hűtőkonténert egy temetkezési vállalattal kötött szerződés alapján helyezték üzembe.

Victor Babes kórházban a koronavírus járvány kitöréséig jellemzően hetente 1-2 páciens vesztette életét, őket a kórház saját hullaházából adták át a hozzátartozóknak, illetve a temetkezési vállalatoknak. Most viszont, a koronavírusjárvány második hullámával vannak olyan napok, hogy 8-10 beteg is meghal, így a házon belüli hullaház nem birkózik meg a feladattal. Mivel hasonló gondok alakultak ki a CFR kórháznál is, ezért a két intézmény vezetősége a hűtőkocsi üzembe állítása mellett döntött.

A CFR stadionnál felállított konténert fegyveres őrök őrzik, és a családtagok is csak egy patológus jelenlétében azonosíthatják elhunyt rokonukat.

A két kórház 150 koronavírusos áldozatra kötött szerződést a temetkezési vállalattal.

(Címlapi fotó forrása: Opinia Timisoarei)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?