Átvette képviselői mandátumát a második RMDSZ-es tanácsos is Aradon

Az aradi önkormányzati képviselőtestület hétfői rendkívüli ülésén letette a tanácsosi esküt Mészár Sándor, aki az RMDSZ polgármesterjelöltje és tanácsosi listavezetője volt a szeptemberi helyhatósági választásokon.

A városháza közleménye emlékeztetette: ezzel teljes lett a a 23 tagú helyi tanács. Eddig – a szeptember 27-i helyhatósági választások után másfél hónappal – egyedül Mészár Sándor nem tette le a hivatali esküt. Az alakuló ülésen és az azt követő első tanácsülésen nem volt jelen, a november 6-i harmadik összehívás pedig kvórumhiány miatt döntésképtelen volt.

Mészár Sándor a választások után azt nyilatkozta, hogy akkor vállalna szerepet az önkormányzati munkában, ha az RMDSZ megtarthaja az egyik alpolgármesteri tisztséget, amelyre a magyar érdekvédelmi szövetség őt mint polgármesterjelöltet és listavezetőt javasolta.

A beiktatás elmaradásának az is oka volt, hogy Mészár Sándor az Arad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetőjeként dolgozott eddig, és hogy ne legyen összeférhetetlenség az igazgatói és a képviselői tisztségek között, ideiglenesen fel kellett függeszteni az állásából.

Az alpolgármesteri tisztségekről egyébként nem született döntés hétfőn sem. Az aradi RMDSZ-től származó információink szerint a politikai tárgyalások megrekedtek, a viszonylag kiegyenlített erőviszonyok miatt az enyhe többséget szerző nemzeti liberálisok nem tudtak meggyőző fölényt kialakítani eddig a koalíciós megbeszélések során, és a két alpolgármesteri tisztségre négy párt is javasolt személyeket. Önkormányzati források szerint az alpolgármesteri tisztségetek a december 6-i parlamenti választások eredményei ismeretében, az akkor összeálló politikai koalíciók függvényében osztják majd el.

Az RMDSZ-nek két tanácsosa van az aradi önkormányzati képviselőtestületben, Mészár Sándor mellett Bognár Levente volt alpolgármester szerzett még mandátumot.

Kapcsolódók

Kimaradt?