Gyergyószentmiklós: maradhat a Városháza felirat

Gyergyószentmiklós az első székelyföldi település, mely pereskedés útján megvédte a polgármesteri hivatala homlokzatán szereplő Városháza feliratot – közölte csütörtökön blogján Árus Zsolt, a pereskedés jogi hátterét biztosító Székely Figyelő Alapítvány elnöke.

A Bukaresti Táblabíróság által egy hete kimondott jogerős ítélet kivonatát a bíróságok portálja is közölte. Az ügyben ítélkező bírói testület elfogadta a védelem kifogását, és az első fokú ítéletet felülbírálva megállapította, hogy a felperes Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek (ADEC) nem fűződik érdeke az ügyhöz, és érdemi vizsgálat nélkül elutasította a felirat eltávolítását kérő keresetet.

Amint Árus Zsolt felidézte: az ADEC öt évvel ezelőtt indította el az első pereit a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt városháza, községháza feliratok ellen arra hivatkozva, hogy a román "primariának" nem a "községháza", vagy "városháza" hanem a "polgármesteri hivatal" a pontos fordítása. Szerinte a községháza illetve városháza szó a magyar közigazgatásra emlékeztet, ezért nem kívánatos.

A magyar szimbólumok és feliratok ellen hadakozó egyesület hasonló perek tucatjait indította székelyföldi önkormányzatok ellen. Az önkormányzatok a perek során egyfelől a szótárra hivatkoztak, amelyben szinonimaként szerepel a polgármesteri hivatal és a városháza vagy községháza szó, másfelől arra, hogy a középületek bejárata mellett a román törvények által megszabott felirat is megtalálható. A pereket az önkormányzatok elveszítették, de olyan önkormányzat is akadt, amelyik még a per előtt eleget tett az egyesület felszólításának, és eltávolította a kifogásolt feliratot.

Árus Zsolt úgy ítélte meg, hogy a bírósági gyakorlat megváltozásához az is hozzájárulhatott, hogy egy törvénymódosítás következtében a pereket 2018 óta immár nem a székelyföldi bíróságok, hanem a feljelentő egyesület címe szerint illetékes bukaresti bíróságok tárgyalják. A jogvédő szerint az ítélet biztatás lehet a székelyföldi önkormányzatok számára, hogy érdemes pereskedni a magyar szimbólumokért és a magyar feliratokért.

(Nyitóképen: A gyergyószentmiklósi városháza | Fotó: Travelminit)

Kapcsolódók

Kimaradt?