Több sikertelen próbálkozás után végre felújították a kultúrházat Székelyhídon

 Az utolsó simításokhoz érkeztek a Bihar megyei Székelyhídon a kultúrház felújításával.

Mintegy másfél évtizede fogalmazódott meg a kultúrközpont rendbehozatalának igénye, azóta egy sor próbálkozáson van túl a helyi önkormányzat. Bár többször is nyert a felújításra letett pályázatuk, a bürokratikus romániai rendszer és a politikai akarat hiánya miatt eleddig nem újulhatott meg az érmelléki kisváros kultúrháza. Hamarosan azonban tizenhárom éves huzavona végére kerül pont.

Fekete Katalin, a székelyhídi Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója a Maszolnak elmondta, a kivitelezők már csak a színházterembe való székeket és a függönyöket várják, amint ezek megérkeznek és beszerelik, végeznek a tulajdonképpeni munkával. Az épület kívül-belül megújult, sőt bővítették is, hogy mindennek legyen hely benne.

Az előadóterem mellett öltözőket alakítottak ki, több illemhelyiséget építettek, bővítették a be- és kijáratokat, valamint a könyvtárnak helyet adó részt. Az épületben megújultak a közüzemi rendszerek és az elektromos hálózat. A nagyterem hátsó falát hat méterrel kijjebb építették, továbbá a korábbi 540 férőhely helyett immár csak 340-et alakítanak ki a nagyobb kényelem érdekében a színházteremben.

Bár az eredeti tervek szerint 2020 derekára kellett volna befejezni az építkezést, a koronavírus-járvány közbeszólt. Az igazgatótól megtudtuk, a munkálatokkal végül november folyamán teljesen el kellene készülnie a kivitelezőnek.

A székelyhídi Petőfi Sándor Művelődési Ház a vidék egyik legnagyobb kultúrintézménye volt az 540 férőhelyes színháztermével. Az 1958-ban eredetileg színháznak épített kultúrházban az idők során rengeteg és sokféle programot bonyolítottak le, és ugyanebben az épületben működött a városi könyvtár is.

Az épület állaga azonban egyre romlott, a beázások miatt balesetveszélyessé vált, ezért mintegy tíz esztendővel ezelőtt a helyi önkormányzat bezáratta. 2007-ben, 2011-ben és 2015-ben is pályáztak kormánypénzre a felújításhoz, és mindannyiszor nyertesként hirdették ki a projektjüket, azonban a felújításból egyik alkalommal sem lett semmi, a dosszié mindig hátra sorolódott, a miniszterek és az állami fejlesztési ügynökségek vezetői folyton váltották egymást, így egyszer sem jutott odáig az ügy, hogy megkezdődjön a tényleges felújítás.

A helyzet 2018. decemberében mozdult ki a holtpontról, amikor az Országos Befektetési Ügynökség vezetője látogatott Székelyhídra és ott írta alá a kivitelezési szerződést az egyik nagyváradi építővállalattal, amelynek 16 hónapnyi időt hagytak a munkálatok elvégzésére. Ugyanakkor a befektetési ügynökség vállalta a költségek teljes finanszírozását, ami 3,9 millió lejt jelent. Az érmelléki kisvárosnak saját erejéből nem volt és a közeljövőben nem is volna akkora gazdasági ereje, hogy külső segítség nélkül, önállóan felújíttassa a kultúrházat.

Kimaradt?