Mátyásról írt dalt hozott Palya Bea Kolozsvárra

Mivel Palya Bea éppen Kolozsváron koncertezett a 3. Ünnepi Könyvhét meghívottjaként péntek este, a közönségnek elhozta Mátyásról írt dalát, amely ugyan nem az igazságos királyról szól, és még csak félig készült el, mégis hatalmas sikert aratott.

A történelmi tény véletlen párhuzamára Bea Mátyással esett szerelembe, tőle született kislánya, és róla, az első találkozásukról szólt a dal, amelynek ősbemutatóját hallhattuk Mátyás király háza előtt. Az első két szakasz a Sziget Fesztiválra kalauzol, ide indul Mátyás fején sárkánysisakkal, hogy megkeresse a tartomány legszebb lányát, talál is egyet, akinél otthagyná a telefonszámát, hogy hívja fel, ha holnap-holnapután feleségül vehetné – de a lány nem adja ám olcsón magát.

Az új fél dal ajándék előtt-után ismerős egész dalok teljesítették ki a belváros hangulatát, egy teljes órán át énekelt Palya Bea a furulyás Szokolay Dongó Balázs kíséretében. A közönséget is egyre-másra bevonta: a háttéréneklésbe és együtténeklésbe, új dalt is tanított.

Az Altatok könyvlemezéről is hozott Lili kislánya ihlette dalokat. Közben már a következő kis élettől kerekedve megsúgta: bár addig is az volt, igazán Lili tette őt nagylánnyá. „Úgyhogy hajrá, csináljatok gyereket!” – biztatta könnyed egyenességgel a hallgatóit, majd önmagát játékosan megróva hozzátette: „Miket mondok én itt nektek…” Hoppá.

Igen: Hoppá – ezzel a dallal is megajándékozta kolozsvári közönségét, miután skandálva kérték, hogy elénekelje. Bátorsággal, erővel, életörömmel teli hangja és jelenléte nem csak a város falai közt hatott messzire, de a lelkek kapuin is pajkosan suhant át, mélységeket ébresztgetve.

Kimaradt?