Hivatalos: bevezetik a lakhelyelhagyási nyilatkozatot, bezárnak a bölcsődék és a fedett piacok is

 

FRISSÍTVE - Kidolgozta és határozatba foglalta csütörtök késő este az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a hétfőtől hatályba lépő, 30 napig érvényes korlátozó intézkedéseket, amelyek egy kormányhatározatba kerülnek. A Stratégiai Kommunikációs Csoport péntek reggel nyilvánosságra is hozta ezeket. FRISSÍTÉS: A kormány pénteken úgy döntött, hogy a bölcsődéket és after-schoolokat nem zárják be.

1. A szájat és orrot eltakaró maszk viselése az utcákon és köztereken a fertőzési rátától függetlenül kötelező az 5 éven felülieknek;

2. A közintézmények, az állami és magánvállalatok alkalmazottai kötelező módon távmunkában dolgoznak; ahol ez nem lehetséges, az alkalmazottakat legalább két csoportba kell osztani, és a munkát úgy kell megszervezni, hogy legkevesebb két óra eltéréssel kezdjék el és fejezzék be a műszakot;

3. Bezár az összes bölcsőde, óvoda és iskola, a tanintézmények online oktatásra térnek át;

4. 23 óra és 5 óra között az ország területén kijárási korlátozások lépnek életbe; a lakást csak munkavégzés, gyógyszerbeszerzés, orvosi vizsgálat, ingázás, gyerek- és idősgondozás céljából vagy a családban történt haláleset miatt lehet elhagyni; kint lehet éjszaka tartozkódni, ha hosszabb - repülőgéppel, vonattal, távolsági busszal való - utazás nyúlik át erre az időintervallumra; a lakhelyelhagyás célját a személyi adatokkal együtt egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban kell rögzíteni, a kitöltött formanyomtatványt pedig az éjszakai igazoltatáskor fel kell mutatni a hatóságoknak;

5. Tilos bármilyen jellegű társas összejövetel (például keresztelő, lakodalom, családi évforduló megünneplése, házibuli) kültéri vagy beltéri megtartása;

6. Bezárnak a zárt térben működő élelmiszerpiacok, az ócskapiacok, nem tarthatók vásárok; a kültéri élelmiszerpiacok nyitva maradhatnak az egészségügyi szabályok betartásával;

7. Az üzletek és a különböző szolgáltatásokat nyújtó gazdasági egységek 5 és 21 óra között tarthatnak nyitva; a házhoz szállítás ezen az időintervallumon kívül is lehetséges; a gyógyszertárakra és benzinkutakra a korlátozás nem érvényes.

A CNSU által kidolgozott intézkedéseket kormányhatározatba foglalják, és csak ennek elfogadása után léphetnek hatályba. A korlátozások bevezetésére a veszélyhelyzetről szóló törvény hatalmazza fel az Orban-kabinetet.

FRISSÍTÉS - A kormány módosított pénteken a CNSU határozatán. Úgy döntöttek: az óvodákat, iskolákat igen, de a bölcsődéket és az afterschool-okat nem zárják be.

Módosítottak a vészhelyzeti bizottság határozatán. Arafat részletezte az intézkedéseket.

Közzétette: Maszol.ro – 2020. november 6., péntek

 

Kapcsolódók

Kimaradt?