A munkaügyi miniszter távozását kéri Kelemen Hunor

 

A munkaügyi miniszter lemondását vagy leváltását kérte egy hétfői Facebook-bejegyzésben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra reagálva, hogy Violeta Alexandru a megyei tanácsokra tolta a felelősséget a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok (DGASPC) alkalmazottjainak bérezési gondjai miatt.

A munkaügyi miniszter a múlt héten – szintén Facebookon – foglalt állást annak kapcsán, hogy több gyermekvédelmi igazgatóságon késnek a fizetések. Violeta Alexandru kifejtette, hogy a bérek biztosítása nem a minisztérium, hanem a megyei önkormányzatok feladata, amelyek korábban a most bajba került intézmények személyzetének létszámáról és bérköltségeiről is döntöttek.

A miniszter szerint, ha a megyei tanácselnök megkapja a fizetését, az garanciát kell hogy jelentsen arra, hogy a munkaadónak, azaz a megyei tanácsnak van pénze az alkalmazottak fizetésére is. Alexandru közölte: petíciót is indít azzal a címmel, hogy „A tanácselnök csak az alkalmazottak kifizetése után kaphatja meg a bérét”.

„Először azt hittem, hogy egy rosszul sikerült viccet olvasok. Egy miniszter ahelyett, hogy azzal foglalkozna, hogy megoldja a szociális ellátórendszer problémáit, és vállalja a miniszteri felelősséget: petíciókat kezdeményez, és a jóérzés határain túl tolja a felelősséget” – írta Facebook-bejegyzésében Kelemen Hunor.

Elolvastam a munkaügyi miniszter nyilatkozatát a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságon belül a személyzet...

Közzétette: Kelemen Hunor – 2020. november 2., hétfő

Az RMDSZ elnöke szerint a miniszter asszony nem ismeri a törvénykezést, nem ismeri a valóságot, és nem vállalja a felelősséget. „Politikailag, jogilag és morálisan: egyes osztályzat! Az egyedüli megoldás: a lemondás vagy az azonnali leváltás” – szögezte le a politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?