Roma divatstúdió érkezik Magyarországból Berlinbe

Bemutatkozik Berlinben Magyarország első roma divatstúdiója, a Romani Design. Az első estén, csütörtökön a magyar nagykövetségen rendeztek divatbemutatót, amelyet szombaton a Textile Art Berlin nevű nemzetközi vásáron egy újabb bemutató, vasárnap pedig egy szakmai prezentáció követ.A hagyományos roma népviselet modernizálásával új stílust teremtő, 2010-ben alakult stúdió a New Generation Roma Image nevű kollekció 16 női ruhájával, nagyjából ugyanennyi korábbi darabbal és ékszerekkel, kiegészítőkkel érkezett Berlinbe.

Az magyar nagykövetségen tartott bemutatón a csaknem kétszáz fős közönség nagy tetszéssel fogadta a Magyarországról indult új divatirányzatot. Az eseményen megjelent a német közélet több neves képviselője, köztük Erika Steinbach, a konzervatív CDU politikusa, a Bundestag emberi jogi bizottságának tagja, és Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke.

A Romani Design egyedi tervezésű ruháinak, kiegészítőinek, ékszereinek fő jellegzetessége a roma hagyományokból kiindulva a bátor színhasználat, a természetközeliséget hangsúlyozó virág- és növénymotívumok, és az úgynevezett szerencsemotívumok, mint például a patkó - mondta a stúdió alapítója, Varga Erika iparművész az MTI-nek.

A stúdió közösségi vállalkozásként működő szociális szövetkezet. Fő „küldetése", hogy a kortárs divat és dizájn elvárásainak, szabályainak megfelelő módon fejlessze a dinamikus, változásra mindig kész roma kultúra hagyományait, új imázst hozzon létre és juttasson el az emberekhez, és a divaton keresztül hozzájáruljon a roma közösségek iránti érzékenység fejlesztéséhez és a romákkal szembeni előítéletek csökkentéséhez - tette hozzá.

A berlini bemutatkozás tudatos építkezés része. „Szeretnénk aktívabban jelen lenni Berlinben, és a divat és a dizájn nemzetközi világában" - mondta Varga Erika. A nemzetközi jelenlét kialakításának megkezdésére Berlin kiváló terep, mert nagyon nyitott, befogadó, nemzetközi közege van a városnak - tette hozzá. Már szervezik az indiai bemutatkozást is, „és nagyon érdekel minket Franciaország, Anglia, és főként Amerika" - mondta az első magyar roma divatstúdió alapítója.

Kimaradt?