Online oktatás: a minisztérium írásban ígérteti meg mindenkivel, hogy nem rögzíti a tanórákat

Felelősségvállalási nyilatkozatban ígérteti meg a tanügyminisztérium tanárral, diákkal, szülővel egyaránt, hogy nem készítenek felvételt az online órákról, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák. Megkérdeztük az érintetteket, hogyan értékelik a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) jelzése nyomán meghozott intézkedést. 

Az Edupedu cikke szerint a dokumentumban a tanügyi törvényre és a 2020/5545-ös rendeletre hivatkozik a minisztérium. Megjegyzik, hogy egy iskolai foglalkozás csak az érintett felek beleegyezésével rögzíthető, szintúgy az óráról készült felvétel sokszorosítása is. A tanügyi tárca indoklása szerint a cél a tanárok és diákok személyiségi jogainak védelme. Előzmény, hogy a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) jelezte a kormánynak: módosítsa a hatályos jogszabályokat úgy, hogy azok lehetővé tegyék azoknak a szülőknek és diákoknak a megbüntetését, akik az órákról készített és a közösségi médiában megosztott „trükközött” felvételekkel rontják a pedagógusok megítélését. 

A nyilatkozatban figyelmeztetnek arra is: a hamis nyilatkozattételt a Btk. 326. cikkelye bünteti – e szerint két hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújthatják a bűncselekmény elkövetőit. Megkérdeztük a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) elnökét, a Magyar Szülők Szövetségének vezetőjét, valamit Kiss Imre pedagógust, Kovászna megyei tanfelügyelőt, hogyan értékeli az oktatási minisztérium intézkedését. 

MAKOSZ: „Redundánsnak látjuk a nyilatkozatot”

A MAKOSZ elnöke szerint a nyilatkozattétel redundáns és szükségtelen. „Már a karantén, az úgynevezett első hullám ideje alatt szóvá tettük azt, hogy a résztvevő felek beleegyezése nélkül nem lehet felvételt készíteni órákról, diákokról, tanárokról – mindezt természetesen törvényre, a diákok és tanárok alapvető jogaira hivatkozva. Jelen esetben redundánsnak látjuk ezt a nyilatkozatot, ugyanis magától értetődőnek kellene lennie, hogy a már meglévő törvények és rendelkezések szerint nem lehet engedély nélkül hasonló felvételeket készíteni” – fogalmazott Domokos Ferenc. 

A diákvezető úgy látja, egy ilyen nyilatkozat azért is káros, mert azt erősítheti, hogy a törvénybe foglalt eddigi rendelkezések sokszor figyelmen kívül hagyják, vagy nem elég jelentősek ahhoz, hogy valóban tiszteletben tartsák azokat. Felhívta a figyelmet, a tanügyminisztériumnak ehelyett azzal kellene foglalkoznia, hogy a megyék többsége továbbra sem kapta meg a beígért táblagépeket, amelyekre egyre nagyobb szükség, mert napról napra egyre több iskola tér át a járvány miatt kizárólag online oktatásra. 

„Az ilyen jellegű intézkedések egyesek számára látszólag előnyösnek, szimpatikusnak tűnhetnek, de lehet, hogy csak különböző ragtapaszok próbálnak lenni, vagy éppenséggel azért jönnek létre, hogy eltereljék a figyelmet egy nagyobb méretű problémáról, amit a mai napig nem sikerült megoldani” – utalt az online oktatáshoz szükséges infrastruktúra hiányára a MAKOSZ elnöke. 

„Fölösleges körök” a Magyar Szülők Szövetsége szerint

Fölösleges dolgokat varr az így is leterhelt szülők nyakába a szóban forgó nyilatkozat, véli a Magyar Szülők Szövetségének elnöke. „Kifogásoljuk és teljesen fölöslegesnek tartjuk, mert van egy úgynvezett ROFUIP, egy országos működési rendszabályzat, illetve minden tanintézménynek megvan a saját belső működési rendszabályzata, ami az országosra épül, és ebben rögzítették, hogyan kell működnie személyes jelenléttel az oktatásnak. A mi javaslatunk az volt, hogy iktassanak be a ROFUIP szabályzatába egy olyan bekezdést, hogy ugyanezek a szabályok, módszertanok, jogok és kötelességek érvényesek az online térben történő oktatásban is” – jelentette ki Csiky Csengele, hozzátéve: ellenzik, hogy büntetőjogi felelősségre vonást vonjon maga után a nyilatkozatba foglaltak megszegése. 

Rámutatott, onnantól kezdve, hogy a szülő aláírta a tanintézménnyel kötött szerződést, tudomásul vette a szabályokat, és ezekhez tartja magát. „Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor valaki leteszi a sofőrvizsgát, megszerzi a vezetési engedélyét, és ha menet közben valamilyen közlekedési szabály változik, akkor minden egyes alkalommal neki alá kellene írnia, hogy tudomásul vette az új szabályokat. Ezek fölösleges körök, viszont korbácsolják az idegrendszert, ami nem éppen nyugodt ezekben az időkben” – fogalmazott Csiky Csengele. 

Úgy látja, nem kell még ezt is az így is leterhelt szülők nyakába varrni. „Elég, hogy meg kell tanítani a gyermekeinket kezelni, használni ezeket a készülékeket, illetve el kell magyaráznunk nekik, hogy nem az ágyból, paplan alól jelentkezünk be online órára, bármennyire otthon vagyunk. Vagy megtanítani, hogy ha a tanár azt mondja, legyen nyitva a kamera, mikrofon, akkor nyitva van, ha pedig nem, akkor ki kell kapcsolni és így tovább. Ugyanígy erre is meg kell tanítani, hogy bár ott van ennek lehetősége (az órák rögzítése – szerk. megj.), mégsem használjuk” – összegzett a Magyar Szülők Szövetségének elnöke. 

Tanfelügyelő: „Jogos az igény a pedagógusok részéről”

Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő jogosnak tartja a pedagógusok részéről érkező kérést, és személyi adatvédelem szempontjából is helyeseli a nyilatkozattételt. „Tekintettel arra, hogy korábban többször elhangzott az, hogy az iskolában történő órákat sem veteti fel senki, ha az oktatás áttevődik az iskolából az otthoni helyszínre, szerintem jogos az az igény a pedagógusok részéről és a személyi adatvédelem szempontjából is. A pedagógustársadalom képviselőjeként ebből a szempontból helyesnek tartom, és kiállok amellett, hogy bár nem az iskolában történik az oktatás, hanem egy másik helyszínen, ugyanolyan oktatásról beszélünk, és mindenkinek a személyiségi joga védve kell hogy legyen” – mutatott rá a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Székelyföld területi alelnökeként is tevékenykedő szakember. 

Kifejtette, nem tartja méltányosnak azt sem, hogy miközben az otthon tanuló diák a laptop előtt online órán vesz részt, az egyik szülő beszóljon a tanárnak, hogy „nem így kellene”. Hozzátette, nem tudja, mennyi idő alatt sikerül a nyilatkozatot minden érintettnek kitöltenie, de kérdésünkre nyomatékosította: nem kaptak a tanügyminisztériumtól arra vonatkozó jelzést, hogy a dokumentum kitöltésétől tennék függővé az online órán való részvételt. 

Kiss Imre elmondta, a törvény általánosan védi a diákok és tanárok jogait, de az egyéni felelősségvállalási nyilatkozat egyénileg is megpróbálja biztosítani őket arról, hogy az, ami történik, az osztályban marad, több biztonságot nyújtva ezáltal tanárnak, diáknak egyaránt. „Mondok egy példát: a tanügyi törvényben korábban benne volt, hogy a tíz osztály mindenki számára kötelező. Ezt törvény mondta ki. Ki mit tett akkor, amikor diákok kiestek vagy nem jártak iskolába, mi történt velük? Nem történt az égvilágon semmi” – utalt arra, hogy a gyakorlatban nem mindig az történik, amit a törvény mond. „Ha egyénileg alá van írva, lehet jobban érzi az ember, hogy nagyobb felelősséggel tartozik” – összegzett Kovászna megye főtanfelügyelője. 

Kapcsolódók

Kimaradt?