Ezen az erdélyi településen még senkit nem fertőzött meg a koronavírus
Máramaros megyében nyolc olyan település van, ahol életbe lépett a piros forgatókönyv a magas fertőzési arány miatt, viszont van egy olyan község is, ahol a járvány kezdete óta máig még egyetlen koronavírusos esetet sem diagnosztizáltak.
Égerhát lakói, amióta kitört a világjárvány, szigorúan betartják az óvintézkedéseket, csak akkor hagyják el otthonaikat, ha erre szükség van, és akkor is betartják a biztonsági távolságot, viselik a védőmaszkot – mutat rá helyszíni riportjában a Digi24 hírtelevízió.
A helyiek elmondása szerint a titok annyiban rejlik, hogy nem gyülekeznek, ritka az az eset, hogy az utcán háromnál több személy tartózkodik egy időben. A településen körülbelül 1300-an laknak, a hatóságok és a lakosság pedig már a kezdetektől nagyon szigorúan viszonyult a megelőzéshez.
A polgármester elmondása szerint a helyiek idén lemondtak az utazásokról, nyaralásról annak érdekében, hogy óvják a közösségüket. A polgármesteri hivatalban már a kezdetektől online, illetve telefonon lehet ügyet intézni.
(Címlapkép forrása: Digi24)