Az RMDSZ is megszavazta, hogy a család „egy férfi és egy nő házassága”

A parlamenti alkotmánymódosító bizottságban az RMDSZ-t képviselő Márton Árpád is megszavazta azt az – ortodox egyház részéről érkező – indítványt, hogy az alaptörvény explicit módon tiltsa meg az azonos neműek házasságát.

Mint megírtuk, a testület szerdai ülésén beépítette az alaptörvény szövegtervezetébe azt a megállapítást, hogy a család "egy férfi és egy nő házassága". A jelenlegi alkotmány házaspárok önkéntes elhatározásával alapított családról beszél.

Márton Árpád a maszol.ro kérdésére csütörtökön elmondta: az erdélyi történelmi egyházak álláspontját képviselve szavazta meg a szóban forgó alkotmánymódosítást. A politikus szerint ez nem ellenkezik azzal a már elfogadott módosító javaslattal, amely tiltja a szexuális orientáció szerinti hátrányos megkülönböztetést Romániában. „Teljesen más dolog az, hogy család alatt egy férfi és egy nő házasságát értjük” – jelentette ki.

A háromszéki honatya nem ért egyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökének, Asztalos Csabának azzal a kijelentésével, hogy a módosítás visszalépést jelent a jelenlegi alkotmányhoz képest. Azt azonban elismerte, hogy Európában lassan teret hódít az azonos neműek házasságának engedélyezése, ezt a lehetőséget pedig a módosított román alkotmány kizárná.

A képviselő szerint a családról szóló jelenlegi alkotmánycikkellyel az a fő gond, hogy figyelmen kívül hagyja a monoparentális családokat. "Nem a a házasságról mondja ki ez a szöveg, hogy egy férfi és egy nő szabad akaratnyílvánításából létrejött közössége, hanem a családról mondja ki azt, hogy házasságon alapul. A család azonban lehet monoparentális is. Egy egyedülálló nőnek akár több gyereke is lehet. Ez is egy család, és ezt is kell óvni" – hívta fel a figyelmet a politikus.

Márton Árpád elmondta, ezt az álláspontját kifejtette az alkotmánymódosítás bizottsági vitájában is. "Megpróbálok erre a problémára visszatérni a bizottsági vitában a jövő héten" – tette hozzá.

 

 

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?