Hat hónapos börtönbüntetésre ítélték az élettársa szeretőjét „megalázó” román nőt

A spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette a tarragonai tartományi bíróság korábbi döntését, és hat hónapos szabadságvesztésre ítélte azt a román nőt, aki miután rajtakapta élettársát egy másik nővel a hitvesi ágyában, lefotózta őket, majd a szeretőt meztelenül kidobta a házból. Utóbbi a bírósághoz fordult, mert - mint kérésében érvelt - a feleség „megsértette a  magánélethez való jogát”.

Az eset még 2012-ben történt a katalóniai Tarragonában, ahol két romániai bevándorló élettársi kapcsolatban élt. A pár rendszeresen ellátogatott a román közösség eseményeire, egy ilyen vasárnapi istentisztelet alkalmával a férfi beszédbe elegyedett egy szintén román fiatal nővel, akivel telefonszámot cseréltek. Ezt követően az események felgyorsultak, a párocska elkezdett találkozgatni, és 8 hónapon keresztül - 2012 augusztusától 2013 márciusáig - intim kapcsolatban voltak. Mindez a megcsalt nő háta mögött történt, aki semmit sem tudott párja félrelépéséről. 

2013. március 18-án a szerető felment a férfi lakására, ahol nemi aktus közben kapta rajta őket a váratlanul hazatérő feleség. A megcsalt nő magyarázatot kért, majd egyre ingerültebben és erőszakosabban lépett fel a kapcsolatát felrobbantó nővel szemben. Telefonjával lefotózta a meztelenül talált szerelmeseket, majd felszólította élettársát, hogy nemi aktust mímelve is pózoljon a szeretőjével. Ezt követően meztelenül kidobta a lakásból a párjával szeretkező nőt, de előtte még megfenyegette, hogy ha nem hagyja őket békén, akkor a fotókat közzéteszi a helyi román közösség Facebook-csoportjában. 

Az önérzetében sértett, megalázott „harmadik” a bírósághoz fordult, amely most végleges ítéletet hozott az élettársi kapcsolatban levő pár ellen. A bíróság mindkettejüket vétkesnek találta, és 6 hónapos börtönbüntetésre ítélte, emellett a megcsalt nőt arra kötelezték, hogy 600 eurós erkölcsi kártérítést fizessen a „magánélethez való jogában” sértett szeretőnek. A megcsalt nő még örülhet is az ítéletnek, ugyanis hasonló esetben a spanyol büntetőtörvénykönyv által kiszabható maximális büntetés 7 éves szabadságvesztés is lehet. 

Kimaradt?