Dominózókat lőttek agyon egy bárban San Salvadorban

Fegyveresek gyilkoltak meg hat embert egy bárban vasárnap a közép-amerikai Salvador fővárosában.

A helyi sajtó beszámolója szerint San Salvador egyik bárjába három fegyveres hatolt be és felszólítás nélkül tüzet nyitott egy asztalnál dominózó csoportra.

A halottak között van a bár tulajdonosa is. Az eset egy további halálos áldozata egy munkás, aki a bár melletti területen volt a támadás idején és meg próbált elfutni a támadók elől, de végeztek vele a fegyveresek. A rendőrség szerint az egyik áldozat kapcsolatban állt a számos helyi bűnszövetkezet egyikével. Az ügyben egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A helyi bűnügyi állapotokat jól tükrözi, hogy vasárnap a 21 ezer négyzetkilométernyi, 6,4 milliós országban 13 embert gyilkoltak meg. A közép-amerikai államban az utóbbi évek átlagában a legmagasabb a gyilkosságok száma a világon.

Két évvel ezelőtt még százezer lakosra 51 gyilkosság jutott. Öt évvel ezelőtt, 2015-ben pedig még rosszabb volt a helyzet, mert ennek kétszerese volt az átlag ugyanannyi lakosra vetítve. A gyilkosságok száma 2019 júniusától, Nayib Bukele államfő hatalomra kerülése óta jelentősen csökkent.

Kapcsolódók

Kimaradt?