banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az Euthyroxéval megegyező hatóanyagú gyógyszerszállítmány érkezik hamarosan Romániába

Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke kedden úgy nyilatkozott: az Euthyroxéval megegyező hatóanyagú gyógyszerszállítmány érkezik rövidesen Romániába. Rámutatott: az embereknek nem lenne szabad több évre való tartalékot felhalmozniuk. 

Bogdan Chiriţoiu az Agerpres hírügynökségnek arról számolt be, hogy a Versenytanács ellenőrzéseket végzett, miután több helyről jelezték, hogy az év első felében hiány volt Euthyroxból, és a pajzsmirigy-rendellenességben szenvedő páciensek nehezen jutottak hozzá. 

A hatóságok a kivizsgálás során arra a következtetésre jutottak, hogy január-márciusban a forgalmazási engedéllyel rendelkező Merck által a romániai piacon értékesített Euthyrox gyógyszerek mindössze 0,5 százaléka került exportra. Összehasonlításképpen: 2019 ugyanazon periódusában ez az arány még 5 százalék volt, mégsem jelezték, hogy hiánycikk lenne a piacon. Márciusban a kormány elrendelte az említett gyógyszer exportjának leállítását 2020 októberéig. 

Ugyanakkor 2020 áprilisában 35 százalékkal nőtt a piacon levő Euthyrox mennyisége a tavalyi év áprilisához képest, és 60 százalékkal 2009 áprilisához képest. Bogdan Chiriţoiu szerint a végkövetkeztetés az, hogy az Euthyrox hiánya nem az export vagy a piaci korlátozás miatt következett be, hanem amiatt, hogy a COVID-19 járvány felbukkanása óta az emberek túlzott adagokat vásárolnak belőle. 

Úgy vélekedett: a termelők azért nem tudnak nagyobb adagot piacra dobni belőle, mert korlátozott a termelői kapacitás. „Még csak nem is egy drága gyógyszer, hogy azt lehessen mondani, hogy kereskedelmi szempontból értékes. Nem képez nagy profitforrást” – tette hozzá a Versenytanács elnöke. 

Azt is közölte: rövidesen egy hasonló, az Euthyroxéval azonos hatóanyagú gyógyszerből érkezik szállítmány Romániába. A készítményhez már csak a betegtájékoztatót kell lefordíttatni – mondta még Chiriţoiu, aki türelmet kért a lakosságtól, valamint azt, hogy ne halmozzanak fel évekre elegendő gyógyszerkészleteket. Romániában körülbelül 750 000 ember használ Euthyrox gyógyszert.

(Címlapi illusztráció forrása: catena.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?