Rendőrautót lobbantott lángra a 18 éves kezdő sofőr

Két rendőr és egy csendőr rekedt benn abban a lángra lobbant rendőrautóban, amely az Arges megyei Câmpulung Muscel területén balesetezett szerda este egy 18 éves kezdő sofőr által vezetett gépkocsiban.

Az observatornews.ro című portál szerint a helyzetet egy épp arra járó rendőrakadémista mentette meg, aki egy másik gépkocsivezető segítségével kiszabadította a lángba borult roncsok közül a sérülteket.

Az Arges megyei rendőrség szerint a balesetet egy 18 éves lány okozta, aki nem adott elsőbbséget a főúton közlekedő járőrautónak. Az ütközés következtében a rendőrautó kigyulladt, és a kocsiban levő sérült személyek nem tudtak kiszabadulni. A másik autóban levő három személy, a 18 éves sofőr, valamint két, 15 és 16 éves kiskorú fiú szintén sérüléseket szenvedett.

 

A rendkívül veszélyes helyzetet a Campina-i rendőriskola diákja oldotta meg, aki egy másik gépjárművezető segítségével kimentette a lángba borult roncsok közül a 2 rendőrt és egy csendőrt.

A balesetben következtében 6 személyt szállítottak kórházba, a 18 éves sofőr ellen bűnvádi eljárást indítottak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?