Márk Endre polgármester: szeretnék Szászrégenből multikulturális várost teremteni

Friss erővel, több mandátumra is elegendő tervvel kezdi az elkövetkező négyéves ciklust Szászrégen frissen megválasztott polgármestere, Márk Endre. Az RMDSZ színeiben mandátumot nyert korábbi alpolgármester ügyvezető polgármesterként már betekintést nyert a város vezetésébe, és elhatározása szerint pénzügyi és törvényességi szempontból is tisztalappal kezdi meg a munkát. Fontosnak tartja az egyébként sem elhanyagolható iparú város további gazdasági fejlesztését, valamint a kikapcsolódási lehetőségek bővítését.

Hogyan értékeli az elődje munkáját, és ennek fényében milyen változtatásokat tervez bevezetni a városházán a polgármesteri mandátuma alatt?

Úgy tekintem, hogy az elmúlt nyolcéves szociáldemokrata adminisztráció zátonyra futott, már csak abból a kampányidőszakban általunk készített online felmérésből is kiindulva, amelyben a megkérdezettek hetven százaléka változást szeretett volna. Mi erre is hangolódtunk rá, és én magam is tudtam, hogy melyek a gondok a városban. Tényleg változást, sőt irányváltást, másféle politikát akarunk folytatni.

Másféle politikát említ. Szászrégenben feltehetően a választások alkalmával felülemelkedtek az etnikai kérdésen. Mit mutatnak a számok? Sikerült a román szavazókat megszólítani, maga mellé állítani?

Igen, most már ismertek a konkrét számok: 6242-en szavaztak rám, míg a legközelebbi ellenfelem 4649 szavazatot szerzett. Tehát kisebbségiként is szép különbséggel tudtam nyerni. Szászrégenben egyébként hivatalosan körülbelül 6500 magyar lakik. De közülük sokan külföldön élnek.

Melyek lesznek az első lépések a változás irányába az új vezetés alatt álló polgármesteri hivatalban?

Elsősorban az átláthatóságra fogunk törekedni, a közpénzek kezelését sokkal tisztábban kell majd folytatni, illetve a törvények betartására is figyelünk. Ez a két legfontosabb célkitűzés, amelyek terén radikális változásokat kell bevezetnünk. A transzparenciát a közbeszerzések esetében mindenképpen alkalmaznunk kell. Fontos, hogyha a városvezetőnek van is egy kedvelt cége, attól függetlenül még kell kérni két-három árajánlatot más vállalatoktól is, és a legjobb árat kell elfogadni. Mondok is erre egy példát abból az időből, amikor tavaly hat hétig voltam ügyvezető polgármester. Egyszerű közbeszerzési eljárást indítottunk szúnyogirtásra, egy külsős cég harmincszor olcsóbban tudta megoldani ezt a feladatot, kétezer hektáron, tehát a város teljes terültén, míg a másik cég jóval drágábban és csupán három hektáron dolgozott korábban.

Az ilyen esetek miatt van szükség a transzparenciára. De sok ehhez hasonló példát tudnék még felsorolni. Tehát nagyon tisztességesen és átláthatóan kell kezdeni a munkát, hogy a város polgárai tudják, mire megy el a pénzük.

Soós Zoltán éppen most  jelentette be, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban teljes átvilágítást végeznek. Gondolkodnak Szászrégenben is ilyesmiben?

Igen, ez nekem is megfordult a fejemben. Azonban nekünk kapóra jön, hogy éppen október 6-án érkezik hozzánk a számvevőszék kivizsgálásra egy egész hónapra. Ez nekem első lépésben átvilágításnak pontosan megfelel majd. Abból már elvileg ki tudunk majd indulni, és meg tudjuk állapítani, hogy hányadán állunk, hová mentek el a pénzek, hiszen a számvevőszék minden szerződést kikér és átvizsgál.

De ettől függetlenül is szerettem volna pénzügyi átvilágítást készíteni, hogy tisztában legyek azzal, mit veszek át, hiszen természetesen nem mindenről van tudomásom. Szeretném meghúzni azt a vonalat, ahonnan tudom, hogy az én munkám kezdődik majd.

Melyek azok a látható, a régeni lakosok számára kézzelfogható területek, amelyek fejlesztésre szorulnak jelen pillanatban és polgármesterként célként tűzött ki?

Az is volt a cél, hogy fejlődési pályára állítsunk Szászrégent. Harminc pontban jelöltem meg a választási programomban a megvalósításokat. Nekem az nem program, hogy leaszfaltozunk egy utcát, ez már a normalitás kéne legyen Szászrégen szintjén. Szeretnénk azonban a várost elkerülő körgyűrűt megépíteni, szabadidőpark létrehozására is szükség van, emellett fedett uszodára, bicikliutakra is.

A központi parkot teljesen át kell alakítani sétatérré, erre vonatkozóan nagyprojektet készítünk elő. Van egy pár javaslatunk, és ha ezeknek felét is megvalósítjuk, akkor nagy siker lenne. Ezek mellett a vízhálózatot szeretnénk megjavítani, a kórház megújítására elkészült a látványtervünk. A szelektív hulladékgyűjtés terén is változásokat vezetnénk be, bátorítanánk az embereket, hogy jobban ismerjék és figyeljenek erre. A teljes rendszert kézbe kell venni.

Az ingatlanfejlesztés terén zonális városrendezési terveket kell jóváhagynunk, ahol már csak építeni kell, hiszen előre meghatározott, hogy hol lesz az utca és közműhálózat.

Ez azt jelenti, hogy a város általános rendezési terve is pontra van téve?

Annak éppen most járunk a végére. Eddig egy 15 éves általános rendezési tervet kellett alkalmaznunk, de most már csak egy-két hónapra van szükség, hogy az új általános rendezés terv megkapja az összes jóváhagyást a környezetvédelmi ügynökségtől és a megyei tanácstól. A zonális rendezési tervek egyébként már az új általános terv alapján készültek.

Rendszerint kényes kérdés a kisebb városok esetében a munkahelyteremtés, illetve a település gazdasági potenciálja. Szászrégen milyen lehetőségekkel rendelkezik ezen a téren?

Elsősorban adókedvezményt vezetnénk be azoknak, akik befektetnek nálunk: itt gondolok a fiatalokra. Esetükben szabtunk is egy korlátot: ha ötvenezer euró fölötti befektetést hoz a városba egy fiatal vállalkozó, akkor bizonyos adókedvezményben részesül. Nagyobb, tapasztaltabb cégek esetében pedig ötszázezer euró fölötti befektetés esetében járna a kedvezmény. Ezek mind vonzó aspektusok, amelyek növelik a vállalkozói kedvet. Ennek kapcsán szeretnénk az ipari parkot is bővíteni, fejleszteni, azért hogyha valaki Szászrégen felé kacsingat, legyenek adottak a megfelelő körülmények ahhoz, hogy a vállalkozását elindítsa.

Elég jól áll amúgy Szászrégenben az ipar: itt van az egyik legnagyobb traktorgyár, három-négy nagy bútorgyár is működik itt, illetve más külföldi tulajdonban lévő nagyvállalatok. Azonban még mindig kellene az ipart fejleszteni, hiszen akkor van egy városban jó élet, ha a gazdaság működik. A vállalkozókkal a kapcsolatot fenn kell tartani, és ha ezeket meg tudjunk valósítani, az már jó dolog. Természetesen mindenki tudja, hogy gazdasági válság van, de ettől függetlenül törekszünk arra, hogy a meglévő cégeket megtartsuk, és újabb befektetőket vonzzunk.

A külföldön élő lakosságot hogyan vonzanák haza?

Ez is egy szlogenünk volt a kampányban. Olyan várost szeretnénk, amely folyamatosan épül, fejlődik, ahol jó élni, és családot alapítani. Ahová a fiatalok visszatérnek, és nem elmenekülnek. Fontos, hogy a levegőben is benne legyen a hangulat, hogy itt jó élni. Ne legyen feszültség, megosztottság. Eddig ez sajnos így történt, az volt az általános, hogy aki nem velem tart, az az ellenségem. Ebből a paradigmából ki kell lépnünk. Vége van a választási kampánynak, meg kell szűnniük az ellenségeskedéseknek, másnaptól elvileg mindenki húzza a város szekerét és elindul a fejlődés útján. Ilyen téren kitartó vagyok.

Próbálok multikulturális várost teremteni, ehhez ragaszkodom, hiszen itt élnek még szászok, van egy hat-hétezres magyar tömb, van vagy háromezer ötszáz roma, és a többségiek. Mindenki felé egyformán próbálok kommunikálni, hiszen nagyon fontos, hogy senki ne érezze hátrányos helyzetben magát.

Kapcsolódók

Kimaradt?