Málta meggondolta magát, mégse küld végrehajtókat a 7 éves György hercegre

György brit herceg mégis megtarthatja azt az őscápafogat, melyet Málta hétfőn magának követelt, miután a hétvégén Sir David Attenborough világhírű természetfilmes a hercegnek ajándékozta.

Kedden azonban ennek ellenkezőjét közölték: mégis a hercegnél maradhat az őskövület.

 

A 23 millió éves fosszíliát Attenborough az 1960-as évek vége felé fedezte fel Máltán egy vakációja alatt. A 2,6 millió éve kihalt cápafaj háromszor nagyobb volt, mint egy mai fehér cápa, hossza elérhette a 16 métert. Abból az alkalomból adta a hétéves Györgynek, hogy a királyi családnak magánvetítésen mutatták be Attenborough új környezetvédelmi filmjét, az A Life on Our Planetet. A Kensington-palota által kiadott fotókon látható, amint a herceg megcsodálja a megkövült óriási cápafogat.

José Herrera máltai kulturális miniszter a Times of Malta című lap hétfőn megjelent számában azt mondta: „vannak tárgyak, amelyek nagyon fontosak Málta természeti öröksége szempontjából, de valahogy külföldre kerültek és ezeket vissza kell szereznünk”.

Máltán 2002 óta törvény védi a kövületeket. A miniszter arra nem tért ki, miként képzelik el a fogkövület visszaszerzését a brit királyi családtól, de hangsúlyozta, hogy a puha sárga mészkőből kiásott ősi cápafognak egy máltai múzeumban a helye. Málta 1964-ig brit gyarmat volt.

A máltai minisztérium egy szóvivője kedden közölte, hogy nem áll szándékukban az ügyet folytatni.

Herrera hétfői megszólalására számos negatív reakció érkezett a közösségi médiában, többen rámutattak, hogy egy őscápafogat kevesebb mint 50 euróért is meg lehet már kapni.

Kapcsolódók

Kimaradt?