Alkotmánybíróság: nem számolható fel a Román Forradalom Intézete

Az alkotmánybíróság elutasította csütörtökön a kormány beadványát, amelyben a Román Forradalom Intézetének felszámolásáról döntő kormányrendeletet elutasító törvényt támadta meg a kabinet. A Román Forradalom Intézetének felszámolását elrendelő jogszabály így továbbra sem lép érvénybe.

A kormány tavaly decemberben fogadta el a 2019/91-es sürgősségi kormányrendeletet, amellyel felszámolta az 1989-es Decemberi Román Forradalom Intézetét. Az 1989-es Decemberi Román Forradalom Intézetének elnöke Ion Iliescu volt államfő, vezérigazgatója Gelu Voican Voiculescu, főtitkára pedig Emilian Cutean.

A sürgősségi kormányrendelet arról rendelkezett, hogy hatálybalépésétől számított 30 napon belül rendelkeznek majd az 1989-es Decemberi Román Forradalom Intézetének vagyonáról. A kormány indoklása szerint az 1989-es Decemberi Román Forradalom Intézetének tevékenysége „megalakulásától kezdve napjainkig irreleváns volt azokhoz az elköltött összegekhez képest, amelyeket Románia Szenátusának költségvetésén keresztül lebonyolított tranzakciók révén költöttek el az államkasszából.”

A rendelet indoklása arra is kitért, hogy az intézetet a 2004. december 7-ei 556-os számú törvény révén hozták létre, és megalakulásának pillanatától kezdve politikai platform szerepét töltötte be. Ugyanakkor csaknem teljes mértékben az államkasszából finanszírozták, annak dacára, hogy az intézmény vállalta, hogy saját forrásokból fedezi majd anyagi szükségleteit. Ráadásul az intézet által szervezett rendezvények olyan képet festettek az 1989-es forradalomról, amely szöges ellentétben áll az ügyészek által folytatott büntetőjogi vizsgálatok következtetéseivel, és rendszeresen kiváltotta a forradalmárszervezetek tiltakozását. Az intézmény minden alkalommal társadalmi feszültségeket idézett elő, ahányszor csak aktuálissá vált a forradalom témája - érvelt decemberben a kormány.

Ezt a kormányrendeletet azonban a szenátus június 10-én döntő házként elutasította, és arról is rendelkezett, hogy 30 napon belül a kormánynak határozatban kell intézkednie az intézmény tevékenységének újraindításáról. A kormány ezt követően az alkotmánybíróságon támadta meg a június 10-én elfogadott jogszabályt. Ezt az alkotmányossági kifogást utasította most el a taláros testület, kimondva, hogy a június 10-én elfogadott jogszabály alkotmányos.

Kapcsolódók

Kimaradt?