Hátán cipeli otthonát egy hajléktalan

Amerre csak jár, Nagy Csigának becézik. Csigaként a hátán viszi ugyanis magával mindenhová saját kezűleg összetákolt házát egy hajléktalan férfi Kínában. Könnyűszerkezetes, mindössze 60 kilós viskójában a 38 éves kínai férfi mindenhol otthon lehet.

Liu Ling-csao öt éve elvesztette állását, utána pedig lakását is. Kilakoltatását követően vándorútra kelt, és azóta is üvegek visszaváltásából él, meg házaló kereskedésből.

Egy idő után nagyon megelégelte, hogy állandóan megfázott a gyakori esőzések miatt, és ha talált is magának száraz hajlékot – egy híd alatti zugot, vagy egy elhagyott viskót -, abban rendre volt már valaki, akivel meg kellett harcolnia a menedékért.

Saját ház mellett döntött tehát, melynek szerkezete bambuszrudakból áll, falai és teteje ponyva. Ez egyébként már a harmadik hordozható kalyibája, az előző kettő szétesett.

Liu elmondása szerint háza teljessé tette szabadságérzetét – a férfi naponta 30 kilométert vándorol -, ugyanakkor magánszférát is teremtett számára. A mindenhol házas házaló egyébként nem házas, mármint családi állapota szerint.

Kimaradt?