Ombudsman: a romániai gyerekek jelentős hányada kiszorul az online oktatásból

A romániai gyerekek jelentős hányada nem tud részt venni az online oktatásban – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Renate Weber. A nép ügyvédje azt követően nyilatkozott, hogy az intézmény kielemezte, hogy miként működött a távoktatás a szükségállapot ideje alatt.

Véleménye szerint a gyerekek jelentős százaléka részben azért nem tudott bekapcsolódni az online oktatásba, mert nem volt laptopja vagy táblagépe, részben azért, mert nem volt internethozzáférése. A nép ügyvédje úgy véli, amennyiben az állam megszorító intézkedéseket vezet be, akkor kötelessége biztosítani a körülményeket a védőmaszktól a szappanig, „mert víz feltételezhetően van, már ha egyáltalán van”.

Úgy fogalmazott: a hibrid oktatás a tanárok számára is „nagy kihívás”. Meglátása szerint „éppen elég traumatizált a társadalom”, semmi szükség sincs arra, hogy a szülőket büntetőjogi felelősségrevonással fenyegessék, ha nem küldik gyerekeiket iskolába.

„A büntetőjogi felelősségrevonás feltételezi a bűncselekmény elkövetését, sőt annak szándékát is, hogy a szülő rosszat akar a gyerekének, ha nem akarja iskolába küldeni” – vélekedett. Elmondta: többször kérte a tanügyminisztériumtól, hogy közölje: fontolóra vették-e, hogy a szülők dönthessék el, azokkal együtt, akikkel a gyerek egy háztartásban él, hogy milyen típusú oktatásban vegyen részt a tanuló, de nem kapott választ.

(Címlapi illusztráció forrása: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?