Sok a hiányosság a csíkszeredai idősellátás terén – több javaslatot megfogalmaztak

A történelmi egyházak, valamint a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának képviselőivel találkozott kampánya következő állomásán Korodi Attila, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltje az idősek ellátásának témájában.

A politikus Kálmán Dénes és Bors Béla önkormányzati képviselőjelöltek társaságában mutatta be elképzeléseit a sajtó munkatársainak. Korodi Attila önkormányzati felelősségnek nevezte az idősotthon felépítését, az idősellátás épített infrastruktúrájának megteremtését, ugyanakkor megemlítette, hogy arra biztatta a történelmi egyházakat: indítsanak el ők is hasonló projekteket a városban, mert óriási hiányosságok tapasztalhatóak ezen a területen.

„Az idős generáció urbánus térben igényli azt az infrastruktúrát, amelyet az idősek otthona körbeír” – fogalmazott a polgármesterjelölt, hozzátéve: az egyházi kezdeményezések is támogatást fognak kapni a várostól. Korodi Attila kiemelte: hatalmas igény van az idősellátás különféle szolgáltatásaira, amelyek hiányában számos család nehezen tudja megszervezni az időskori időszakot.

„Azt szeretnénk, hogy az idősek aktívak maradjanak a közösségben. Ezt segíti az is, ha nappali központok működnek,ahol egymással találkoznak, de az is, hogy a városban állítsuk fel azt az időseknek szánt információs pontot, ahol ők az élet bármely területéről információhoz tudnak jutni” – mondta terveiről Korodi Attila.

Ezen kívül kitért arra, hogy szeretnék a város sportegyesületeivel együttműködve megszervezni, hogy az idősek is rendszeresen részt vehessenek nekik szóló sport tematikájú foglalkozásokon. Mindezen elképzelések megvalósításában kiemelten fontosnak tartja Korodi Attila a történelmi egyházakkal és a különböző civil szervezetekkel való együttműködést.

Kálmán Dénes elmondta: az elkövetkező évek nagy feladata lesz egy csíkszeredai idősek otthonának és egy szabadidőközpontnak a felépítése, hozzátéve: az idősek otthoni ellátását is tovább kívánják fejleszteni. A képviselőjelölt kihangsúlyozta, hogy elképzeléseik találkoztak a történelmi egyházak elképzeléseivel, céljaival.

Bors Béla önkormányzati képviselőjelölt hangsúlyozta: egyre nagyobb igény van a városban különböző közösségi terekre, ahol találkozhatnak az emberek, illetve részt vehetnek különböző rendezvényeken. A jelölt rámutatott: jelenleg két nappali foglalkoztató központ működik idősek számára Csíkszeredában, ám jóval nagyobb igény mutatkozik a szolgáltatásra, mint amit ezek el tudnak látni.

(Címlapfotó: a szerző felvétele)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?