Magyar főkonzulátus: nem csak ingázók léphetnek be a 30 kilométeres határsávba

Nemcsak a határ túloldalán munkát vállalók léphetnek be Magyarország területére a 30 kilométeres határsávba és legtöbb 24 órára, hanem a szomszédos országok állampolgárai közül bárki más, sőt az ott élő magyar állampolgárok is. Vagyis, a határátkelőhelyeken a magyar személyigazolványt vagy útlevelet is elfogadják.

A szeptember elsején életbe lépett – a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott – magyarországi határátlépési szigorítások óta sokan sokféleképpen értelmezték a 30 km-es határsávba való belépés lehetőségét: az első híradások alapján bárki beléphet Magyarország határ menti zónájába, maximum 24 órára, viszont a police.hu oldalon közzétett tájékoztatásban, valamint a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben az ingázókat hangsúlyozták ki.

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa szerdán a Facebook-oldalán közölte a pontosításokat: e szerint „a szomszédos országok (köztük Románia) állampolgárainak a továbbiakban is lehetősége van arra, hogy belépjenek Magyarországra és szabadon mozogjanak a határtól számított 30 km-es sávban. Tartózkodásuk időtartama nem haladhatja meg a 24 órát”, a következő pontban pedig azt írják, hogy „az ingázók természetesen a továbbiakban is járhatnak karanténkötelezettség nélkül munkába, azonban az ő esetükben is érvényes a 30 km-es szabály”.

HATÁRINFÓ Szeptember 1-től új szabályok érvényesek a Magyarországra történő belépés során. Alábbiakban a...

Közzétette: Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár – 2020. szeptember 1., kedd

 

Érdeklődésünkre a főkonzulátus munkatársa elmondta: ingázók alatt a határvonaltól 30 km-re élő, és a szomszédos országban dolgozó, de a határtól 30 km-en belül munkát vállaló személyeket értik. De rajtuk kívül, például Románia területéről akár a Tulcea vagy Hargita megyei lakosok is korlátozás nélkül beléphetnek Magyarországra 24 órás időtartamra, nem messzebb, mint az államhatár vonalától – tehát nem a határátkelőhelytől – számított 30 km-re.

Újdonság a július 15-től augusztus 31-ig érvényben lévő határátlépési korlátozásokhoz képest, hogy a határátkelőhelyeken a magyar személyi igazolványt vagy útlevelet is elfogadnak a magyar hatóságok. Eddig hivatalosan csak román útiokmányokkal lehetett belépni, ami főleg a kisgyerekes – román és magyar állampolgárságú – családoknak jelentett akadályt, mert a 14 évnél fiatalabb gyerekeknek nincs még román személyi igazolványuk, útlevelet pedig gyakorlatias okokból magyart csináltattak a gyerekeknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?