Elfogadta az RMDSZ parlamenti jelöltállítási szabályzatát az SZKT

Elfogadta a csütörtöki, online megtartott ülésén az RMDSZ parlamenti jelöltállítási szabályzatát a Szövetségi Képviselők Tanácsa – számolt be kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök.

A politikus elmondta, a jelöltállítás kritériumai nem változták a 2016-os parlamenti választásokhoz képest, ugyanakkor szoros határidőket szabtak meg a folyamat lezárására. E szerint a képviselői és szenátori mandátumra pályázó személyeknek szeptember végéig jelezniük kell a szándékukat, a területi szervezeteknek pedig október 1-5. között meg kell tartaniuk a rangsoroló küldöttgyűléseket.

Kelemen Hunor közlése szerint az RMDSZ úgy számol, hogy a parlamenti választásokat december 6-án, legkorábban november 29-én tartják meg Romániában, az időpontot hamarosan rögzítik. „Mi nem támogatunk semmiféle halasztást” – szögezte le.

A Maszol kérdésére elmondta, a szoros határidők idén nem teszik lehetővé a közvetlen (urnás) előválasztással történő jelöltállítást, amit 2016-ban is alkalmaztak. Emlékeztetett, hogy az előválasztásokat rendszerint egy kéthetes kampány szokta megelőzni, erre azonban most nem lesz lehetőség.  „Ha elmúlik a vészhelyzet, ismét alkalmazni fogjuk ezt a jelöltállításai módozatot, de ez egy rendkívüli év, atipikus megoldásokkal” – magyarázta.

Újságírói kérdésre elmondta, a Hargita, a Kovászna vagy a Maros megyei listán idén is befutó helyet biztosítanak a szórvány megyék egy jelöltjének, akár csak négy évvel ezelőtt. Az csak később derül ki, hogy melyik megye listájára kerül majd a jelölt.

A szabályzatban ugyanakkor meghagyták azt a lehetőséget is, hogy együttműködési megállapodás esetén az RMDSZ listáján mandátumhoz jussanak más magyar politikai szervezetek jelöltjei is. Így került be négy évvel ezelőtt a parlamentbe a Magyar Polgári Párt (MPP) két politikusa. Kelemen Hunor azonban értésre adta, hogy egyelőre nem lát esélyt a négy évvel ezelőtti megállapodáshoz hasonló egyezségre.

Kapcsolódók

Kimaradt?