PSD: kedden jelentik be, hogy mikor szavaznak a bizalmatlansági indítványról

Valószínűleg kedden jelentik be, hogy mikor szavaznak a bizalmatlansági indítványról – közölte pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának ülését követően, Lucian Romaşcanu, a PSD szóvivője.

Romaşcanu azzal indokolta a halasztást, hogy a döntést a PSD szombatra tervezett, rendkívüli kongresszusán megválasztott vezetőtestület hozza meg. A szóvivő elmondta azt is, hogy a párt jogászai elemezik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotmánybírósági óvását a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban, de úgy véli: a két procedúra egymástól függetlenül zajlik, és bármit is dönt az alkotmánybíróság, az csak a jövőre lesz érvényes.

Véleménye szerint „a kormány megbukik”, ezt nem befolyásolja az a körülmény, hogy három képviselő kilépett a szociáldemokrata frakcióból. A sajtóban megjelent információk szerint Daniel Breaz volt művelődési miniszter kilépett a PSD-ből, Luminiţa Jivan és Marilena Meiroşu pedig átült a PNL-hez.

A PNL által benyújtott alkotmányossági óvás a hatalom elvesztésétől való félelem jele – értékelte Romaşcanu, aki szerint az óvás szövegében „abszolút újdonságok” is előfordulnak, amelyek „nevetségesek lennének, ha nem lennének siralmasok”.

A szóvivő ide sorolta azt a megfogalmazást, amely szerint a bizalmatlansági indítvány „megszegi a kormány stabilitására vonatkozó elvet”. A PNL elképzelése szerint – mutatott rá Romaşcanu – a parlament nem nyújthat be bizalmatlansági indítványt, mert az „árt a kormány stabilitásának”. A szóvivő szégyenteljesnek minősítette, ahogyan a PNL kapaszkodik a hatalmi pozícióhoz.

A liberális kormány beadvánnyal fordult pénteken az alkotmánybírósághoz, kérve a kabinet és a parlament közötti alkotmányos természetű jogi konfliktus megállapítását a bizalmatlansági indítvány benyújtása kapcsán. Ugyanakkor kérik a PSD-től, hogy csak az alkotmánybíróság döntése után vitassák meg és szavazzanak a bizalmatlansági indítványról.

Kapcsolódók

Kimaradt?