Módosult az erdészeti törvény: a falopás minden esetben bűncselekmény

Elfogadta szerdán a parlament az új erdészeti törvénykönyvet – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium. A jogszabály többek között előírja, hogy a falopás minden esetben bűncselekménynek minősül.

Ugyanakkor az okozott kár mértékétől függetlenül a hatóságok elkobozhatják az illegálisan kivágott fákat szállító járműveket; tilos a tarvágás a természetvédelmi területeken; kötelezőek lesznek a kísérő okmányok a fűrészpor, biomassza, fakéreg és fahulladék szállítása esetén; több mint 30 százalékkal nő a 30 hektáron aluli erdőterületek őrzésére szánt összeg.

A törvénykönyv módosításának egyik kezdeményezője, Costel Alexe környezetvédelmi miniszter szerint az erdészeti törvény eddig „engedékeny” volt a bűnözőkkel, ezután azonban „senki nem áll le velük tárgyalni”. „Örülök, hogy a törvényhozók megértették, hogy az erdők védelme minden politikai érdeknél és számításnál előbbre való” – idézi a közlemény a tárcavezetőt.

A törvényt még ki kell hirdetnie az államelnöknek, csak ezt követően lép hatályba.

Kapcsolódók

Kimaradt?